ESC Hungary

Eurovízió 2021

Eurovízió 2021: A 8 nap eseményei +szavazólap!

A mai nap az automatikus döntős országok próbájával, majd a próba utáni „feles” sorsolásról szólt, vagyis megtudták az „ötösfogat” országok tagjai, hogy a döntő első vagy második felében fognak-e fellépni. Sajnos Lengyelországról is szólt a mai nap, ugyanis amikor ma reggel megérkezett a delegáció a verseny helyszínére, az egyik delegációtag COVID-19 tesztje pozitív lett. Legutóbb csütörtökön voltak a Rotterdam Ahoy-ban, a fesztivál helyszínén, akkor mindenki negatív volt. Az egészségügyi és biztonsági szabályokat betartva, ezt a személyt elkülönítették, a többieket a PCR teszt elkészültéig karantén alá helyezték. Emiatt a lengyel delegáció nem fog részt venni a vasárnapi „türkiz szőnyeges” (vagyis a hagyományosan vörös szőnyeges) bevonulási ceremónián. Addig is jó egészséget kívánunk minden delegációnak!

Közben elkészült a virtuális eurovíziós falu, ahol meg lehet nézni a falu standjait, követni lehet a nagyszínpad koncertjeit és meg lehet ismerni a környék nevezetességeit (angol és holland nyelven), ha erős videokártya van a számítógépben.

Mielőtt rátérnénk a mai próbákra, még egy szolgálati közlemény: elkészültek a 2021-es Eurovíziós Dalfesztivál szavazólapjai. Továbbra is szigorú játékszabályokkal kell kitölteni a lapot, persze ez csak játék. A dalokat zene, dalszöveg, koreográfia, fellépőruha és végül az összhatás alapján kell pontozni 1-10-ig. Így ha részt szeretne venni valaki a fesztivál hivatalos szavazásán az appon keresztül, akkor így fogja megkapni a legakkurátusabb végeredményt a produkciókról.

A spanyol Blas Cantó a döntő első felében fogja leénekelni a felfújható holdat.

James Newman, az Egyesült Királyság képviselője a döntő első felében fogja megfújni a harci trombitákat.

https://youtu.be/cDoUo7uJyIw

Barbara Pravi Franciaországból a döntő második felében fog fellépni. A bukmékerek a próba után a vezető pozícióból a második helyre tették, új trónkövetelő bukkant fel!

https://youtu.be/MUfkstvRMtw

Hollandia már korábban megnyerte a 23-as rajtszámot.

A német Jendrik a döntő második felét fogja színesíteni.

Olaszország képviselői a döntő második felében fognak fellépni, ezzel meg is született a fogadóirodák új kedvence!

https://youtu.be/bKVfCCSfcPg

(eurovision.tv)

About Author

Eurovízió 2021: A 8 nap eseményei +szavazólap!
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top