ESC Hungary

Junior 2020

Franciaország nyerte a 2020-as Junior Eurovíziós Dalfesztivált!

A házigazda lengyel TVP közmédia az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségével (EBU) karöltve, illetve a pandémia miatt egy különleges Junior Eurovíziót készített, sok olyan technológiai újítással (virtuális technológiák – virtuális valóság, kiterjesztett valóság), ami eddig még nem volt látható a versenyben. A technológiai vívmányok segítségével varázsolták Duncan Laurence-t (ESC 2019 győztes) és a Junior Eurovízió otthon várakozó összes fellépőjét a színpadra.

A francia Valentina a Junior Eurovízió 2020 győztese! Fotó: NATHALIE GUYON

Az este folyamán előre felvett produkciókkal és élő elemekkel tarkított show-t láthattunk. Az első helyezést a francia Valentina érte el, a zsűri és a közönség pontjainak összeadása után 200 ponttal nyerte a fesztivált. A második helyet a kazah Karakat kapta 152 ponttal. A harmadik helyen a spanyol Soleá végzett 133 ponttal. 4,54 millió néző vett részt az online szavazáson 160 országból. Franciaország a zsűrinél és a közönségnél is első helyen végzett, a közönségtől 724000 pontot kapott. A második legtöbb közönség pontot Spanyolország kapta 472000 ponttal, a közönség harmadik kedvence Kazahsztán volt 446000 ponttal.

Gratulálunk Valentina!

https://youtu.be/3iIMGA0aUZE

(junioreurovision.tv, escxtra.com)

About Author

Franciaország nyerte a 2020-as Junior Eurovíziós Dalfesztivált!
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top