ESC Hungary

Eurovízió 2020

Közönség nélkül rendezik meg a 2020-as dán nemzeti döntőt

A dán DR nemzeti közmédia a mai napon bejelentette, hogy mivel a koronavírus elérte Dániát is, az idei Dansk Melodi Grand Prix nemzeti döntőt a koppenhágai Royal Arenában közönség nélkül fogják megrendezni holnap este. Mette Frederiksen dán miniszterelnök ma reggel bejelentette és kérte, hogy az olyan eseményeket, amelyek 1000-nél magasabb számú közösnéggel terveztek megrendezni, azokat napolják el, vagy töröljék. Hozzátette: „Ebben a helyzetben senkinek sem szabad pánikba esnie. De cselekednünk is kell. Jobb most megtenni, mint későbbre halogatni.

A DR szóvivője, Gustav Lützhøft elmondta, hogy „Nyilvánvalóan arról álmodtunk, egy teltházas aréna speciális hangulatot tud varázsolni egy ilyen show-hoz, de a helyzet ellenére egy nagy televíziós showt fogunk készíteni, ami sok embert fog összehozni otthon a nappaliban.” Felvetődött annak a lehetősége is, hogy 1000 ember előtt tartsák meg a gálát, de a szóvivő tudja, hogy most sokan csalódottak, mert nem láthatják a versenyt a helyszínen. Fontosabb betartani a hatóságok ajánlásait.

A közönség miatt újra kell gondolni az egész műsor koncepcióját, átírni a kameramozgásokat, és a két házigazda műsorvezetőnek is idomulnia kell az új helyzethez.

A vírus határásra a jövő hét hétfőn és kedden tartandó delegációvezetők találkozójára – ahol le kell adni a közmédiumoknak a hivatalos jeletkezéseket minden kép, hang és nyomtatott anyaggal a versenyt szervező EBU Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének – a svéd és a görög delegációvezető nem fog elmenni, és Ciprus is erre készül.

(wiwibloggs.com)

About Author

Közönség nélkül rendezik meg a 2020-as dán nemzeti döntőt
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top