ESC Hungary

Napi Eurovízió 2018

Napi Eurovízió 2018: Ausztria

Cesár Sampson neve nem igazán ismert az osztrák közönség előtt. 17 éves korában énekesként világkörüli turnéra ment Ausztria nemzetközi szinten legelismertebb alternatív formációival (Kruder & Dorfmeister, Sofa Surfers, Louie Austen). Ezután az időszak után inkább a zeneipar hátterében maradt dalszerzőként, dalszövegíróként és énekesek producereként.

Cesár Sampson tagja a bécsi központú Symphonix International produceri csoportnak, ami történelmi magasságba repítette Bulgáriát a negyedik és második helyezéssel a 2016-os és a 2017-es Eurovízión. 2017 decemberében az osztrák ORF közmédia bejelentette, hogy Cesár képviseli Ausztriát a 2018-as Eurovíziós Dalfesztiválon.

Az alapötlet és végül az első demó Cesár Sampson és Sebastian Arman fejéből pattant ki. Cesár azt mondta: „Miután megtaláltuk az alaphangokat és meghatároztuk a dal témáját, a Symphonix másik három tagjai (Joacim Persson, Borislav Milanov és Johan Alkenäs) egyenként hozzátették azt, amiben a legjobbak. Végül egy olyan dal született, amiben egyrészt benne van a lelkem és az élettörténetem, másrészt a közönség tud azonosulni vele.”

A Nobody But You fent említett öttagú szerzői gárdája producerekből és zeneszerzőkből áll, néhányuk pedig alapító tagja volt a Symphonics International-nek. Jelentős sikereket értek már el az eurovíziós dalaikkal, de közben folyamatosan dolgoznak más projekteken is. Sok hírességgel működtek már együtt, mint például: Kelly Clarkson, John Legend, Lady Gaga, Jonas Brothers, Tokio Hotel, Mary J. Blige, Iyaz, Selena Gomez, Armin Van Buren, Alexandra Stan és Lariss.

Maga a dal, hogy is mondjam, tényleg egy patikamérlegen kimért, az angolszász vonalat svéd beütéssel prezentáló középtempójú popdal. A dal hallgatása közben ez a méricskélés, körzők, vonalzók és szögmérők jutnak eszembe, ami azért nem túl biztató. A videóklipet nézve Cesárnak jó a kisugárzása, várhatóan a színpadon is jól el tudja majd adni a dalt. Persze megvan benne az isteni szikra, a dalszövegben utal az Úrra, a bibliára, de eközben belecsöppenünk egy óriási magányba és egy álmatlan szerelmi vívódásba is. Egy dal, amiben benne van az a szó hogy love, az egy megfelelő horog a csali számára.

Nem lenne jó ha hagynálak elmenekülni a szerelmemtől
Senki más csak én tudlak megtartani
Rosszul teszem hogy mindenem odaadom azért, hogy velem maradj ma este?

A pontok elől nem fog elmenekülni, de szerintem nem fognak majd vastagon a bírák tollai.

(eurovision.tv)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top