ESC Hungary

Napi Eurovízió 2022

Napi Eurovízió 2022: Ukrajna

Ukrajna az Eurovízió történetének egyik, ha nem a legsikeresebb országa. Hét top 5 eredménnyel büszkélkedhetnek, ami a harmadik legjobb eredmény a 21. században, az oroszok és a svédek után. Az öt automatikusan döntős országon kívül egyedül Ukrajnának sikerült eddig minden évben döntőbe jutnia. Az ukránok 2003-ban debütáltak a versenyen, majd 2004-ben meg is nyerték az isztambuli Eurovíziót Ruslana – Wild Dances című dalával. Második győzelmüket Jamalának köszönhetik, 2017-ben Kijev adhatott otthont a fesztiválnak.

Az ország nagyon jól ráérzett az új eurovíziós trendekre, 2020 óta ez lesz már a harmadik év, hogy anyanyelvi dallal szállnak ringbe a trófeáért. Tavaly a Go_A nagy sikert ért el a SHUM-mal, meglátjuk hogy az idei küldöttjük, a Kalush Orchestra folytatja-e a sort. Vélhetően a sikerszériájuk nem idén fog megszakadni, sőt keleti szomszédaink jó eséllyel akár meg is nyerhetik a 2022-es dalfesztivált.

Az ukrán közmédia a korábbi évekhez hasonlóan idén is megörvendeztetett bennünket egy szaftos botránnyal. Alina Pash nyerte a Vidbir 2022-t ’Shadows of Forgotten Ancestors’ című dalával, azonban végül visszalépésre kényszerült. Bővebben olvashattok erről korábbi cikkünkben:

https://eschungary.hu/ukrajna-alina-pash-shadows-of-forgotten-ancestors/

Végül a nemzeti döntő második helyezettje, a Kalush Orchestra kapta meg a jogot az ország képviseletére, ami egy nagyon jó döntés volt a közmédia részéről. Ők kapták ugyanis a legtöbb közönségpontot a hazai versenyen, nem volt tehát kérdés hogy a zenekar elvállalta az eurovíziós szereplést.

Két nappal azután, hogy bejelentették a Kalush Orchestra eurovíziós részvételét, Oroszország megtámadta Ukrajnát. Hosszú hetekig bizonytalan volt az ország idei részvétele, azonban az állami szervek végül engedélyezték a Kalush tagjainak Ukrajna elhagyását és ezzel megkezdhették európai körútjukat. A zenekar tagjai a verseny után folytatják önkéntes munkájukat az országban, és továbbra is azon fognak dolgozni, hogy segítsék a háború sújtotta régiók lakosait.

A Kalush Orchestra egy ukrán hip-hop formáció, zenéjükben ötvöződnek az etnikus motívumok a modern zenével. Tagjai tradicionális ukrán hangszereken játszanak, ami jellegzetessé és különlegessé teszi a dalaikat. A banda a nevét a Kárpátok lankáin elterülő ukrán kisvárosról,  Kalush-ról kapta, mely az egyik tag – Oleh Psiuk szülővárosa is egyben. Külön érdekesség, hogy a Kalush egyik tagja, Ihor tavaly a Go_A színeiben tűnt fel a rotterdami Eurovízió színpadán, idén ismét megszólaltatja majd népi hangszerét a Torinói színpadon.

A Stefania Oleh édesanyjának tiszteletére íródott, aki csak az ukrán nemzeti döntőn, a Vidbir dalválasztón hallotta először a dalt, láthatóan meg is hatódott közben. A Stefania az ukrán folk zene, a hip-hop és a rap keveréke. A banda célja az volt, hogy megismertessék velünk a gyökereiket, és egyben megmutassák, hogy hogyan lehet valamit a múltból felhasználni úgy, hogy az a jelenben is működjön.

Stephania anya, Stephania anya
Virágzik a mező, de az ő haja egyre szürkébb.
Édesanyám, énekeld nekem az altatódalt,
Szeretném hallani a kedves szavaid!


Ő ringatott, mikor gyermek voltam, ő adott nekem ritmust
Nem veheted el az akaraterőmet, mert azt tőle kaptam.
Úgy gondolom, ő többet tudott mint Salamon király.
Mindig meg fogom találni a hazámat, akkor is ha az összes út elpusztult.


Akkor sem keltett volna fel ha vihar volt odakint,
ahogy akkor sem mikor a nagymamával veszekedett.
Mindenkinél jobban bízott bennem.
Mikor fáradt volt, akkor is énekelte nekem az altatódalt.

Nem vagyok már többé gyermek, de ő mindig úgy fog gondoskodni rólam.
Édesanyám, te még mindig fiatal vagy.
Ha nem becsülöm meg a kedvességed, a kilátástalanság felé haladok!


Stephania anya, Stephania anya
Virágzik a mező, de az ő haja egyre szürkébb.
Édesanyám, énekeld nekem az altatódalt,
Szeretném hallani a kedves szavaid!

A dal és a színpadi produkció kulcsszimbóluma az „anya”. Az anya szemei meggyógyítják a lelket, az anya kezei megvédik a gyermeket, az anya földre hulló könnyei pedig új életet hoznak.
A dal szövege szívbemarkoló és könnyen értelmezhető, viszont egyes dalszövegrészek – leginkább a „Mindig meg fogom találni a hazámat, akkor is ha az összes út elpusztult.” – mára sajnos más értelmet nyertek. Sok ukrán szívéhez közel került a dal az elmúlt hetekben, az anyát ugyanis sokan Ukrajnával, az ukrán anyafölddel kezdték el összekapcsolni.

A színpadon az anyai szeretet üzenetét szeretnék átadni, mellette az ukrán lélek ereje is megelevenedik, egy gazdag és egyedülálló kultúráé, ami most támadás alatt áll. A vokalisták történelmi ruhákat viselnek majd a színpadon, a ledfalon pedig az univerzum végtelenségét, annak ürességét és hűvösségét ábrázolják, mely életre kel a Kalush Orchestra anyaországának, Ukrajnának fényében. A háttérben az anya könnyező szemeit láthatjuk majd, ami az elveszett tavaszt szimbolizálja, a kezeivel viszont védi a kék-sárga univerzumot.

Ukrajna számomra minden évben óriási kedvenc az Eurovízión, 2018 óta nem tudtak olyan dalt küldeni, ami ne lett volna az abszolút kedvenceim között. Ukrajnában hemzsegnek a tehetséges előadók és a kiváló dalszerzők, valamiért ebben az országban olyan szinten magasan van a színvonal a  zenei palettán, hogy az világviszonylatban is kiemelkedő. Nem tudom hogy csinálják, de irigyek lehetünk rájuk …ha a háború miatt nem is, de a zene terén mindenképpen.

Ukrajna jelenleg toronymagasan vezet a fogadóirodáknál, 46%-os esély mutatkozik a győzelmükre. Az e heti próbákat elnézve síkegyenes pályán menetelnek a győzelem felé. Mivel várhatóan a zsűrinél és a közönségnél is előkelő helyen végeznek majd, nem látom akadályát a sikernek, komolyabb kihívójuk nemigen lesz szerintem.

Sokak véleményével szemben én úgy gondolom, hogy ennek a dalnak a háborús körítés nélkül is nagy esélye lenne behúzni az idei évet, hisz már az offenzíva előtt is 5. helyen voltak a fogadóirodáknál. A dal rendkívül szép és megható üzenetet hordoz, anyanyelven hangzik el, hemzseg a tradicionalitástól, de közben újszerű is egyben. Miről kéne szólnia az Eurovíziónak ha nem erről? 🙂

Személyes listám harmadik helyét ítélem az ukránoknak, a döntőben az első helyre várom őket. Sok sikert kívánunk nekik Torinóban! 🇺🇦

eurovision.tv, wiwibloggs.com, cbc.ca

About Author

Napi Eurovízió 2022: Ukrajna
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top