Tegnap este véget ért a 63. Eurovíziós Dalfesztivál Portugáliában. A győztes Izrael lett, Netta személyében, azonban nem mindenki örült a Toy sikerének.
A Hollandiát képviselő Waylon egy interjú keretén belül azt nyilatkozta, hogy a top 10-en belül szerettek volna végezni, de furán alakult az egész szavazás, ami az arénában is zavartságot keltett. A zsűri és a közönség teljesen máshogy adta le a voksát, és így szinte felcserélődött a tábla két oldala.
Mindennek ellenére Waylon nem csalódott, nagyon büszke a produkciójára, és arra amit elértek, habár természetesen mindenki első szeretne lenni, hisz ez egy verseny, és szerette volna az Eurovíziót 43 év után visszarepíteni Hollandiába. Azt még hozzátette, hogy szerinte nem ezt a helyezést érdemelték meg, de ez van, nincs mit tenni.
Nettáról pár mondatban nyilatkozott.
Izrael a jogos nyertes ha cirkuszról és őrületről beszélünk. Valamikor változnia kéne valaminek. Először egy szakállas nő, most pedig egy csirke.
Hollandia az „Outlaw in ‘Em” dallal a 18. helyen végzett a döntőben.