Az MTVA elküldte a kedvcsináló sajtóközleményét A Dal 2024-hez. Lássuk ismét azokat a szabályokat, amik miatt nem mehetne egyébként sem A Dal győztese az Eurovízióra. Persze a bizakodó szakértők még mondhatják, hogy várjunk december közepéig, amikor véglegesedik a 2024-es Eurovízió résztvevő országainak listája, de mint tudjuk, a felnőtteknek szóló tartalom 15-20 évvel ezelőtt még egészen más volt, mint manapság. Sőt örülhettünk, hogy az Eurovízió 2019-ig gyakorlatilag a „megtűrt” kategóriába tartozott az állami tévénél. Erről kicsit később. Nos, igazából két fő szabály ütközik:
- A dalok maximum hosszúsága 3:30 lehet 3 perc helyett
- 2023 június 15 után megjelent dalokkal lehet versenyezni 2023 szeptember 1 helyett.
Érdekesség, hogy a győztest a berlini Hansa stúdióba kecsegtetik ezúttal lemezfelvételre. „A nyeremények mellett a közmédia további fellépési lehetőséget kínálhat a fellépőknek más produkcióiban és rendezvényein.” Illetve a korábbi versenyző neves előadók felsorolásával próbálnak még bevonzani pályaműveket, kiemelve A Dal 2022 győztes Oláh Ibolyát és A Dal 2021 győztes Kaukázust. Úgy tűnik, hogy a Covid eltörölte a 2020 előtti, milliós nézettséget hozó A Dal győztesek neveit is. ByeAlex, Kállay-Saunders, Freddie, AWS, Pápai Joci nincs említve, bár az is igaz, hogy akkor a főnyeremény sokkal többet nyomott a latba, a fenti előadók nem lemezfelvétel miatt neveztek. Mindenesetre ez jó lehetőség lehet feltörekvő együtteseknek.
Nem lehet megérteni, hogy nemzetközi sportesemények közvetítésével felérő népszerű fesztiválra miért nem lehet egy magyar versenyzőt is küldeni? Talán a pénzhiány miatt? Talán azért, mert változott az állami tévé értékrendje és mivel vélhetően felnőtteknek szóló tartalomról van szó, ezért este 23 óra előtt nem kerülhetne adásba (21 órától élőben kell közvetíteni)? Vagy azért, mert az országmarketinget a döntéshozók máshogy képzelték el? Vagy nincsenek olyan előadóink, akik helyt tudnának állni egy ilyen fesztiválon?
Ukrajna még költ az Eurovízióra, ahogy Lengyelország és Azerbajdzsán is, Oroszországban jelenleg nincs olyan tagmédia, ami küldhetne versenyzőt, Törökország 2013 óta önkéntes száműzetésben van, Kazahsztán pedig alig várja a lehetőséget, hogy végre versenyzőt küldjön. Európa közmédiáinak boldogabb fele össze tud jönni évről-évre hogy közösen versenyeztessenek új dalokat egymással, a többiek meg valószínűleg boldogtalanok, vagy szegények, vagy a kettő együtt.