ESC Hungary Közös nézés 2017 – beszámoló
Az idén hatodik alkalommal szerveztünk közös nézést az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjére. Mikor elkezdjük az esemény szervezését, sohasem tudhatjuk biztosan, lesz-e magyar résztvevője az estének vagy sem, de eddig minden alkalommal szerencsénk volt. Az idén különösen bizakodóak voltunk, nem igen tudtuk elképzelni azt a lehetőséget, hogy Joci nem jut döntőbe. Talán ez is az egyik oka lehetett, hogy sokan regisztráltak a felhívásra, sok olyan rajongótárs is, aki korábban semmilyen közös megmozduláson, közös nézésen, nyári rajongói találkozón még nem vett részt, de most kilépett az ismeretlenségből. Nagyon örültük, hogy ennyi új arcot sikerült megismerni. Az új emberek hamar megtalálták a helyüket a régi összeszokott eschungarysek között, néhány percen belül, mint régi ismerősökkel vitatták az idei mezőnyt.
Nagyon jó körülmények között sikerült néznünk az idei döntőt. Egy hangulatos kertvárosi étteremben voltunk, ahol két évvel ezelőtt már egyszer jártunk. (Ez úton is köszönet Tacomnak a hely felfedezéséért.) A két évvel ezelőttihez képest még annyival is szerencsésebbek voltunk, hogy az idén a teljesen szeparált külön teremben kaptunk helyet, ahol senkit sem zavartunk a rajongásunkkal és más sem zavart minket a „műélvezetben”. Remek volt a technika: kedvünkért a háziak beüzemeltek egy szinte mozivászon méretű kivetítőt, külön hangosítással.
Joci dalát lélegzet visszafojtva hallgattuk és sokadszorra látva is megindított mindenkit. Máskor a magyar produkció után megkönnyebbülünk, kitör belőlünk a lelkesedés, tapsolunk. Most súlyos csönd volt, mintha még a taps is illetlenség lenne egy ilyen előadás után.
A szavazási szünetben mi is megtartottuk reprezentatívnak nem mondható házi szavazásunkat, aminek eredményét látva (letölthető itt! szavazas003) Nosugar-ral megállapítottuk, hogy ez egy nagyon minőségi eredmény – névvel, címmel és szám szerint lásd alább – és később az is kiderült, hogy sokkal szakmaibbak voltunk a szakmai zsűriknél.
Az este végén kicsit olyan volt a hangulat, mint 2014-ben. Akkor álltunk kinn az éjszakai Nagymező utcában és sokkolva tárgyaltuk az eredményt. Többen kijelentették, hogy egy életre végeztek az eurovízióval, ennyi volt, „nem, nem, soha”, „halálhörgés, siralom”. Idő kellett, amíg tudatosult, hogy nem egy szakállas nő győzelmén kellene szörnyülködnünk, hanem annak örülni, hogy ötödikek lettünk a versenyben. És a szakállas nő győzelmének is van jó oldala: a verseny jövőre itt lesz a szomszédban, karnyújtásnyi távolságban.
A társaság hasonlóan sokkos állapotban volt szombaton, nem úgy néztünk ki, mint egy nyolcadik helyezést ünneplő rajongói csapat. (Tegyük a szívünkre a kezünket, ha pénteken valaki azt mondja, nyolcadikak leszünk, simán kiegyeztünk volna vele.) Pedig gyönyörű ez a helyezés. Akkor miért nem tudunk neki szívből örülni? Valószínűleg két oka van: az egyik a portugál győzelem, a másik a szakmai zsűri érthetetlen elutasítása.
A zsűri pontok bejelentése az est hangulati mélypontja volt, csüggedten és értetlenül bámultuk a képernyőt. A szakmai zsűrit az elvtelen egymásra szavazgatások kiküszöbölésére hozták be a versenybe. De amikor a szokásos országok zsűrijei ugyanúgy egymásnak osztogatják a pontokat, akkor kiderül, hogy a közönség sokkal szakmaibb, mint a szakma. Én nagy zsűri párti vagyok, de amikor a műsor után Pitbull azt mondta, ő ezért törölné el a zsűrit, nagyon lapítottam, az este fényében nem igen tudtam volna a zsűri hasznossága mellett érvelni.
De miért nem tetszett nekik? Tételezzük fel, hogy tényleg szakmai okokból mellőzték. Csak egy dologra tudok gondolni: a rap betétre. A rap valóban eléggé megosztó műfaj, nem igen arat sikert az eurovízión. De már versenyt is nyertek rap betéttel, ezelőtt 14 évvel. Akkor elfogadóbbak voltunk egy új műfajjal? Az Eurovíziós Dalfesztivál azért van még életben 62 év után, mert képes volt zeneileg megújulni, az újabb és újabb irányzatokat, stílusokat magába olvasztani. Nem tarthatunk ott zeneileg ma, ahol az ötvenes években tartottunk. Minden műfajnak létjogosultsága van a versenyen.
A portugál győzelemről: Mondtam a többieknek, hogy kíváncsi vagyok, mikor fog a portugál lufi kipukkadni. Nem hittem el, hogy megnyerhetik, ügyes marketing kampánynak tartottam a sikerüket. Aztán mégis megnyerték. Zsűrinél is, közönségnél is. Régi kocsmai igazság: „ha ketten mondják, hogy részeg vagy, menj haza és aludd ki magad”. Lehet, hogy a hiba az én készülékemben van? Mit nem vettem észre? Ma délelőtt megmutattam a dalt a páromnak, hátha a friss szem meglátja benne azt, amit én nem. Nem is értette, hogy mi a bajom a dallal és a győzelemmel.
Minden ország tudja, csak akkor lehet sikeres, ha valamilyen módon kitűnik a másik 41 közül. És valami új módon kell kitűnni. Van, aki szörnynek öltözik, volt már szakállas nő, lángoló zongora, pulyka, meg vajköpülés. És óriási látvány. A teljes televíziós technikai arzenál csúcsra járatása. Lehet, hogy a portugálok idei újdonsága, hogy feltalálták a meleg vizet? Visszahozták a dalversenyt a bazári látványosság, a giccsparádé szintjéről a dal szintjére?
Hallgassuk meg egyszer ezt a dalt úgy, hogy behunyjuk a szemünket, csak hallgatjuk, és közben nem nézzük a fiú rángatózását és grimaszait. Egy kedves, varázslatos hangulatú dal, amit nagyon jó hallgatni. Nyilvánvalóan nem győztes dal az eurovízió bejáratott szabályai szerint, de nem lehet, hogy az emberek most ilyet szeretnének? Három perc elandalodás egy három órás ricsaj közepén? Három perc nyugalom mielőtt beleőrülnek a villódzó fényekbe és effektusokba? Nem lehet, hogy az eurovízió egy kicsit túltolta a biciklit, és az orbitális giccsparádé helyett a nézők most valami ilyet szeretnének? Egyszerűség, meghittség, intimitás.
Akár egy nem éppen előnyös külsejű előadóval, mert elég volt a laboratóriumban kitenyésztett hibátlan fiúkból és mutatós lányokból, a luxus ruhakölteményekből vagy a meghökkentő, öncélú extravaganciából. Inkább jöjjön egy kicsit bizarr figura a két számmal nagyobb zakójában. Egy kis ágról szakadt madárijesztő, egy szerethető figura. Kedvesen hétköznapi. Amilyenek mindannyian vagyunk. Minden eurovízió rajongó, aki ha belenéz a tükörbe, nem a hibátlan topmodellt látja benne. Nem lehet, hogy úgy kéne értelmeznünk ezt a produkciót, mint egy tiltakozást minden hamis, tartalmatlan csillogás és monumentalitás ellen, amilyen irányba az eurovízió elment az utóbbi időben.
Mindannyian hallottuk a szavait: „A világban nagyon sok olyan zenét írnak, aminek semmi értelme. De a zene nem tűzijáték, hanem érzés. Szeretnénk visszaadni a zene valódi értelmét.” Ezt tették: újra a zenét tették a főszereplővé és úgy tűnik a közönség erre vevő volt. Most még dühösek vagyunk e miatt a győzelem miatt, jobb esetben csak értetlenül állunk előtte, de ha majd egy kicsit lehiggadunk, meglátjuk ennek a dalnak a szépségét és szerintem lesz még ennek a győzelemnek pozitív hozadéka. Több lesz a valódi zene, kevesebb a tűzijáték. És talán az anyanyelvükhöz is többen visszatalálnak.
Forrás: Erzsi