Az írek 1965 óta vesznek részt a versenyen és bár eddig ők rendelkeznek a legtöbb aranyéremmel, az utóbbi években nem éppen sikereikről híresek az Eurovízión. 2014 és 2017 között minden évben kiestek az elődöntőben, 2018-ban azonban megtört ez a sikertelen széria és Ryan O’Shaughnessy a döntőig juttatta az országot. Tavalyi előadójuk Sarah McTernan elődöntőjének utolsó helyén végzett, így idén rájuk fért volna egy újabb sikeres év. Lesley Roy került kiválasztásra, ám a versenyt a vírus-helyzetre való tekintettel lemondták. Egyelőre nincs hír, hogy jövőre is az énekesnő képviseli-e az országot.
A dublini születésű énekesnő-dalszerző, Lesley Roy idejének nagy részét két helyszínen tölti: New yorki otthonában, illetve Írországban. Debütáló albuma, az „Unbeautiful” 2008-ban jelent meg.
Mint dalszerző, nagyon termékeny – rengeteg ismert előadónak adta már „kölcsön” tehetségét, például Adam Lambertnek, Miss Montrealnak, Marlee Scotttnak vagy Deorronak is. Legnagyobb mérföldkövei eddig a Max Martinnal közösen írt lemeze volt, valamint a Coachella-s fellépése Deorro-val karöltve. Inspirációit a Motown, a Fletwood Mac és Sheryl Crow zenéi jelentették.
„Mindenki azt mondta, hogy sosem leszek igazán senki. Nem, nem vagyok egy bábu, amit rángatnak. Mindenki azt mondta, hogy én mindig áthágom a szabályokat. Miért is tenném magam egy dobozba? Nem érdekel mint mondanak és amúgy is, hogy kik egyáltalán ők. Az életem története az enyém. Úgy alakítottam, hogy szerettem volna.”
Személyes vélemény: az első percben megfogott ez a dalt, nem biztos, hogy azért mert annyira kiemelkedő, hanem talán mert kilógott az idei év balladatengeréből. Nem akar ez a dal sokat, egy kis jókedvre szeretne csak deríteni – nálam működik!
(eurovision.tv)
Hány pontot adnál Írországnak?
About Author
