ESC Hungary

Junior 2020

Napi Junior Eurovízió 2020: Oroszország

Oroszország az egyik legjobb Junior Eurovízión, a 2005-ös hasselti versenyen debütált, és azóta nem hagyott ki egy évet sem. Kétszer is nyertek Junior fesztivált: 2006-ban a Tolmachevy ikrek győztek, daluk címe Vesseniy Jazz volt. A nővérek 2014-ben a felnőtt Eurovízió döntőjében a hetedik helyezést érték el. 2017-ben Polina Bogusevich a Wings című dallal érte el Oroszország második Junior győzelmét. Tavaly kiestek a top 10-ből, idén a szépítés reményében küldik a 11 éves Sofia Feskovát.

Oroszország 16. junior versenyzője a Szentpéterváron tartott nemzeti döntőt nyerte meg idén szeptemberben. Az óvodában figyeltek fel nevelői a tehetségére, ezért 5 éves korában szülei zeneiskolába íratták. Egyik nagy álma, hogy a nagy kedvencével, a 2015-ös Eurovízió második helyezettjével, Polina Gagarinával énekelhessen ugyanazon a színpadon.

A kedvenc dalszöveg részlete: „Úgy érzem, hogy az egész világ az otthonom, itt maradok, ez az új napom.” Ez a sor egy felhívás egy gyermektől minden felnőtt számára: sose szégyelld azt hogy hiszel a csodákban. Hozd létre a saját mesédet, és minden „új nap nagyszerű lesz!”

A top 10 kedvenc dala:

Look (Smotri) – Polina Gagarina
Mad at Disney – Salem ilese
Demi (Deluxe) – Demi Lovato
Beauty and the Beast – Alan Menken and Howard Ashman
Hollywood’s Bleeding – Post Malone
I have nothing – Whitney Houston
Don’t smile at me – Billie Eilish
We fell in love in October – Girl In Red
Happier – Marshmello & Bastille
I’m Yours (Ya tvoya) – Polina Gagarina

Lássuk a dalszöveget! A nap árnyéka ki fogja színezni a reggelt. Az új nap nagyszerű lesz! Az életemet fényes színekkel festem ki. Kibontom a vitorlákat a szélnek, a csodák a közelemben vannak. Hiszek a mesékben, élek és énekelek!

Oké, a balladák évadát éljük, de ezen a dalon, a dalszövegen, a videón és az előadón is látható, hogy egy minőségi darabbal állunk szemben. Egy filmbe illő monumentális zene, szerintem az idei év legjobbja. Örülök hogy Oroszország megint nem aprózta el a dolgokat, irány a top 3!

https://www.youtube.com/watch?v=PuQz2_9bCZk

(junioreurovision.tv)

Napi Junior Eurovízió 2020: Oroszország
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top