A Dal 2019

Új logóval készülnek a szervezők A Dal 2019 sajtótájékoztatójára

Jövő héten hétfőn, azaz december 3-án 11 órától sajtótájékoztatót tart az MTVA A Dal 2019 lebonyolításával kapcsolatban. Az esemény során bemutatják azokat a dalokat és előadókat, akik bejutottak az élő televíziós válogatóba, illetve megismerhetjük A Dal 2019 zsűrijét és műsorvezetőit. Egy újdonságot is kaptunk: lecserélték A Dal eddig szokásos pink/fehér logóját egy arany színű, gitárpengetőre emlékeztető alakzatra, ami komolyabb megjelenést kölcsönöz a versenynek.

Ha más változás nem lesz, akkor a korábbi évekhez hasonlóan 30 dalt/előadót ismerhetünk meg, és a pályázatok hanganyagaiból is hallhatunk rövid részletet. A műsorvezetői páros várhatóan kéttagú lesz, a zsűri pedig négytagú.

A Dal eddigi logója az új dalválogató formátummal együtt debütált 2012-ben, majd hat éven keresztül próbáltak a logóba integrálni egy évszámot is, pontosítva az adott évfolyamot.

Az ESC Hungary élő közvetítéssel készül a hétfői napra. Akinek van ideje, az legyen számítógép vagy okostelefon közelben és Facebook közelben is. Hamarosan elkészül A Nagy Eurovíziós Kérdőív elemzése, ebből tartani fogunk egy kis ízelítőt.

Hozzászólások
14 éve kutatjuk az Eurovízió titkát!

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2020

ugrás!
%d blogger ezt szereti: