Tegnap estére befejeződött a 2024-es Eurovíziós dalfesztivál első elődöntőseinek második próbája. Ezúttal országonként 20 perc állt rendelkezésre. Kaptunk rövid ízelítőt a hivatalos felvételekből, és most már kezdenek igazán összehasonlíthatóvá válni a versenyzők teljesítményei. Íme!
Extra infó, hogy az első elődöntő vendégfellépője Benjamin Ingrosso lesz, aki 2018-ban képviselte a svédeket a Dance You Off című dallal. Azóta több Grammy díjat is nyert, kétszer lett az év énekese, most pedig a Kite című dala a legnépszerűbb.
A második elődöntőn pedig egy igazi sztárparádé következik: Helena Paparizou (ESC 2005 győztes, Görögország), Sertab Erener (ESC 2003 győztes, Törökország) and Charlotte Perrelli (ESC 1999 győztes, illetve ESC 2008, Svédország) fogja szórakoztatni a közönséget az Eurovízió legnagyobb slágereivel, ráadásul a közönséggel együtt, mert bárki részese lehet a produkciónak távolról. Erről bővebb információt az Eurovíziós Dalfesztivál hivatalos közösségi média platformjain lesz bővebb infó.
About Author
