ESC Hungary

A Dal 2018

A Dal 2018 harmadik válogató ma este!

Ma este újabb 30 dalt ismerhetünk meg Magyarország nemzeti döntőjének harmincas listájából. A 21-30-ig tartó rajtszám előadói versenyeznek a mai adásban. A két házigazda Rátonyi Kriszta és Fehérvári Gábor Alfréd (ESC 2016) lesz, a televíziós zsűri tagjai pedig most is Schell Judit, Both Miklós, Frenreisz Károly és Mező Misi. Az ötödik zsűritag a néző, vagyis a közönségszavazatok átlagát adják ötödik zsűritagként a produkciónak. A verseny szavazási szünetében Balázs Fecó, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes, zenész és Janicsák Veca (A Dal 2013 – Új generáció), Fonogram-díjas énekesnő fogja szórakoztatni a nézőket.

Ezúttal is 10 dal lesz versenyben. Először a produkciók közben zsűris pontokat lehet adni, majd a zsűri szavazatainak összesítése után egy dalt meg lehet menteni az öt közül a kieséstől. Ma este is csak SMS szavazás fog működni. A verseny lebonyolításáról, a szavazáshoz ma este is szükségtelen alkalmazásról és szavazás szabályairól itt:

A Dal 2018: A pontozás és a szavazás menete

A ma esti, harmadik válogató résztvevői:

#yeahla feat. Eszes Viki – 1 Szó Mint 100
Andy Roll – Turn the Lights On
Gulyás Roland – H Y P N O T I Z E D
Ham ko Ham – Bármerre jársz
Horváth Cintia és Balogh Tomi – Journey
Horváth Tamás – Meggyfa
Maszkura és a tücsökraj – Nagybetűs szavak
Nova Prospect – Vigyázó
Szőke Nikoletta, Kökény Attila és Szakcsi Lakatos Róbert – Életre kel
Tolvai Reni – Crack My Code

Korábbi A Dal-os kötődések:

A Yeahla tagja Eszes Viki A Dal 2017-ben a The Couple (Vége van) formáció énekese.
Maszkura és a Tücsökraj – A Dal 2016 résztvevői (+Siska Finuccsi: Kinek sírjam).
Kökény Attila Bencsik Tamarával az Állítsd meg az időt című dalt énekelte A Dal 2012-ben.
Tolvai Reni – A Dal 2012: Élek a szemeidben, A Dal 2016: Fire.

Nézd meg A Dal 2018 első válogatóját!

Szombat Duna TV 20:30 A Dal 2018 – első előválogató műsor. Internetes közvetítés itt!
Szombat Duna TV 22:45 A Dal Kulissza – háttérműsor
Vasárnap Duna World 02:55 A Dal 2018 – első előválogató műsor, ISMÉTLÉS! Internetes közvetítés itt!
Vasárnap Duna World 10:35 A Dal 2018 – első előválogató műsor, ISMÉTLÉS

A verseny után Pflum Orsi (akitől az Eurovízió nincs Távol) és Forró Bence várja a verseny résztvevőit néhány kérdéssel A Kulissza című beszélgetős műsorban.

A harmadik válogató újra megnézhető itt!

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top