Románia ma este rendezte nemzeti döntőjét. A döntőben 100%-ban a közönségre bízták a választást. A 10 előadó közül a közönség a című...
Ma este választotta ki Észtorrszág a küldöttjeit a 2017-es Eurovíziós Dalfesztiválra. A tíz fellépő közül hárman juttottak a szuperdöntőbe, ahol a közönség...
Ma jelentette be Ciprus az idei eurovíziós résztvevőjének, Hoving-nek a versenydalát, ami a Gravity címet kapta. A dal szerzője az eddig már...
Eléggé viharosak a 2017-es Eurovízió előkészületei. Annak ellenére, hogy néhány hete lemondott egy komplett szervezői csapat, egy parafrázissal élve, a svédek tudják,...
Holnap lett volna Ausztria indulójának hivatalos bemutatása, de Nathanaele Koll, ismertebb nevén Nathan Trent dala, a ‘Running on Air’ már ma fel...
Dánia idén ünnepli eurovíziós szereplésének 60. évfordulóját. Tegnap este rendezték Dánia Dallamnagydíját, vagyis a Dansk Melodi Grand Prix elnevezésű versenyt, melynek győztese...
Ukrajnában 24-en érdeklődtek az eurovíziós szereplés iránt, ebből 6 produkció versenyzett a tegnapi nemzeti döntőn. A zsűrinél második, a közönségnél pedig az...
Az Eurovíziós Dalfesztivál 2010-es moldovai résztvevő együttese, vagyis a SunStroke Project visszatér az Eurovízió színpadára! Tegnap este a zsűri és a közönség...
A böjti időszak első napján talán már túl van mindenki a tegnapi Dal döntő izgalmain. Tegnap ahogy követtem a kommenteket, már olyan...
A Dal 2017 döntője után sikerült beszélni a boldog győztessel, Pápai Jocival, és Radics Gigivel, akinek szintén sikerült bejutnia a legjobb 4-be....
Lengyelország 20. eurovíziós versenyzője Kasia Moś lesz. A tegnapi nemzeti döntőn 50% zsűri és 50% televoting alapján döntötték el a győztest. Sok...
Claudia Faniello 11 éve várta hogy megnyerje Málta nemzeti döntőjét. Tegnap este a 16 dal közül Breathlessly című kapta a legtöbb szavazatot...
Magyarország dalt választott a 2017-es Eurovíziós Dalfesztiválra. A játékszabályok szerint a zsűri elfelezte a mezőnyt, így a fennmaradó négy közül végül Pápai...
Nemzetközi körkép A Dal 2017 döntőseiről. Nem nagyon lehetett sok szavazást találni, de mutatjuk, hogy az olvasók hogyan szavaztak a különböző eurovíziós...
Elérkezett A Dal 2017 műsorsorozata a fináléhoz, ma este dalt választunk a 62. Eurovíziós Dalfesztiválra, melyet idén május elején Kijevben fognak megrendezni....
Sokan figyelik aggódva A Dal 2017 versenyét, hiszen úgy tűnik, mintha most dőlne el, hogy egyáltalán döntőbe jut-e a magyar versenyző a...
A szakállas díva, aki megnyerte a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivált, Tom Neuwirth három éve lett Conchita Wurstként világhírű. Most viszont eljött a vég,...
A szlovén RTVSLO feltöltött két videót nemzeti döntőjük, az EMA hivatalos YouTube oldalára. Ezekben ízelítőt hallhatunk a két elődöntő dalairól. A két...
Ma derült ki, hogy felmondott a 2017-es Eurovíziós Dalfesztivál ukrajnai szervezésével megbízott csapatának magja. A két főproducer, a kereskedelmi igazgató, a fesztivál...
Jövő héten szombaton Magyarország dalt választ a 2017-es Eurovíziós Dalfesztiválra! Lássuk a döntős mezőnyt az elődöntők videói alapján! Ki képviselje Magyarországot a...
Izgalmas spanyol nemzeti döntő volt tegnap este, és nem tudni még, hogy lesz-e folytatás. A verseny során a közönségtől a legtöbb pontot...