Mint korábban már beszámoltunk róla, a tavalyi bukás után Örményország idén nem rendez nemzeti döntőt, hanem belső döntés alapján jelölt ki egy énekest, aki képviselheti a kaukázusi országot a tel-avivi Eurovízión. A választás Srbukra esett. A fiatal énekesnőt Örményország egyik felkelő csillagaként szokták emlegetni országában. Nem csak Örményországban ismert, de külföldön is. Az egyik legnagyobb külföldi sikere az ukrán The Voice-ban való szereplése volt, ahol negyedik helyen végzett.
Az AMPTV ma jelentette be, hogy körülbelül 300 dal érkezett be, hazai és külföldi szerzőktől egyarán. Most az a legfontosabb feladata a kreatív csoportnak, hogy kiválasszák, melyik dal áll a legjobban a 24 éves énekesnőnek.
Srbuk így köszönte meg a dalszerzőknek a dalokat:
„Nem tudjátok elképzelni, hogy mennyire izgatottan és türelmetlenül vártam a dalaitokat. Most nehéz szavakkal leírni az érzéseimet és hálámat, azt hogy mennyire hálás vagyok, hogy gondoltatok rám és dalt készítettetek nekem. A beérkezett több száz dal között több kedvencem is van, amelyek közül választani kell. Csapatunknak most szüksége van egy kis időre a végső döntés meghozatalához és az örmény Eurovíziós dal bemutatásához. Én nagyon türelmetlen vagyok, remélem, hogy ti is.”
Örményországot tavaly Sevak Khanagyan képviselte a Qami című örmény nyelvű dallal, de nem sikerült a döntőbe jutnia.
Srbuk egyik ukrajnai tehetségkutatós előadása itt tekinthető meg:
(esctoday.com)
