Tegnap este Írország választott dalt a 2025-ös Eurovízióra. Szokás szerint egy késő esti talk show adott teret ennek a nemes feladatnak, aki...
Összesen 24 dalt választottak be a Malta Eurovision Song Contest 2025 élő adásaiba. Ezen a héten meg is fog születni a döntés:...
Véget ért az ezen a héten kedden kezdődő, három fordulós Benidorm Fest 2025. A nyolctagú zsűriben 4 helyi és 4 külföldi szakértő...
Belgiumban idén a flamand VRT közmédián volt a sor, hogy dalt küldjön az Eurovíziós Dalfesztiválra. A zsűri és a közönség 50-50%-os arányban...
Ma este 12 dal közül választotta ki a zsűri, majd a fennmaradó kettőből a közönség Szlovénia képviselőjét a 2025-ös Eurovízióra. Klemen és...
Litvániában pedig az Eurovizija.LT negyedik fordulója következik, Lettország pedig a Supernova elődöntőjét fogja műsorra tűzni. 3 nemzeti döntő és 3 válogató lesz...
Görögország tegnap este választott dalt az idei bázeli Eurovíziós Dalfesztiválra. A 12 résztvevő közül a közönség és a zsűri (helyi+nemzetközi zsűri) szavazatainak...
Ma este 20 órától két eurovíziós ikon, Helena Paparizou (ESC 2005 győztes) és Sakis Rouvas (ESC 2004, 2009) műsorvezetésével elindul Athénból a...
Tegnap kora délután osztották szét két elődöntőbe az Eurovízión résztvevő országokat. Az automatikus döntős 6 országnak pedig meghatározták, hogy azok melyik elődöntő...
Tegnap kezdődött Spanyolország eurovíziós dalválasztó műsora, a Benidorm Fest 2025. A verseny házigazdái Ruth Lorenzo, Paula Vázquez és Inés Hernand, a helyszín...
Belgium a tavalyi sikertelenség után idén visszatér a nemzeti döntők világába. A nyolc dalt már bemutatták egy showcase formátumban január 18.-án és...
Ma este Luxemburgon volt a sor, hogy dalt küldjön az idei bázeli Eurovíziós Dalfesztiválra. Egy nyolctagú nemzetközi zsűri és a közönség online...
Két élő adást ajánlunk ma estére. Az egyik Luxemburg nemzeti döntője ahol dalt küldenek a 2025-ös bázeli Eurovízióra, a másik pedig Litvánia...
Holnap két élő adás is lesz: Luxemburg nemzeti döntőt rendez, illetve Litvániával eddig különösebben nem foglalkoztunk technikai okok miatt (új és elvileg...
Nagyban zajlanak az előkészületek a 2025-ös bázeli Eurovízióra, közben lezárult az előregisztráció az Eurovízió élő showjaira és az azokat megelőző két főpróbára....
Tegnap éjjel Albánia választott dalt a 2024-es Eurovízióra. A Festivali i Këngës vasárnapi döntőjében szokás szerint több díjat is kiosztottak. A kritikusok...
Csütörtökön kezdődött, és vasárnap fejeződik be Albánia nemzeti döntője, a 63. Festivali i Këngës, melynek holnap esti döntőjében megtudhatjuk, kit fognak nevezni...
Tegnap délután a 2025-ös Eurovízió házigazdája, a SRG SSR műsorszolgáltató bemutatta egy sajtótájékoztató keretében a jövő májusi Eurovízió színpadi terveit, illetve az...
Még csak 10 nap telt el azóta, hogy Montenegróban kihirdették a Montesong 2024 győztesét, aki képviselhette volna az országot a 2025-ös Eurovíziós...
Megszületett a 2025-ös eurovíziós évad első dala. Frissítés: 10 nap után kizárták ezt a dalt, a második helyezett ugrott be. Az eredeti...

Junior Eurovíziós Dalfesztivál 2025
2025. december 13 szombat, 17:00
Igazi kuriózum, hogy 2025-ben egy magyar testvérpár is fog versenyezni a bázeli Eurovíziós Dalfesztiválon!...
A gigantikus hosszúságú San Marinó-i Una Voce per San Marino című eurovíziós válogató műsor...
Ezen a hétvégén is lesz látnivaló: Izland dalt választ, Németországban az előadók után végre...
(Frissítve: 2026/02/09 10:15)
02/11 Görögország: Sing for Greece – első elődöntő
02/12 Horvátország: Dora – első elődöntő
02/13 Görögország: Sing for Greece – második elődöntő
02/13 Horvátország: Dora – második elődöntő
02/14 Dánia: Melodi Grand Prix 2026 – nemzeti döntő
02/14 Észtország: Eesti Laul 2026 – nemzeti döntő
02/14 Lettország: Supernova 2026 – nemzeti döntő
02/14 Svédország: Melodifestivalen – 3. forduló
02/14 Litvánia: Eurovizija.LT – 4. forduló
02/15 Görögország: Sing for Greece 2026 – nemzeti döntő
02/15 Horvátország: Dora 2026 – nemzeti döntő
02/20 Ausztria: Wer singt für Österreich? – nemzeti döntő
02/21 Svédország: Melodifestivalen – 4. forduló
02/21 Litvánia: Eurovizija.LT – 5. forduló
02/21 Portugália: Festival da Canção – első elődöntő
02/24 Szerbia: Pesma za Evroviziju – első elődöntő
02/24 Olaszország: Sanremo – első est
02/25 Olaszország: Sanremo – második est
02/26 Szerbia: Pesma za Evroviziju – második elődöntő
02/26 Olaszország: Sanremo – harmadik est
02/27 Litvánia: Eurovizija.LT 2026 – nemzeti döntő
02/27 Olaszország: Sanremo – negyedik est
02/28 Bulgária: Dalválasztás – nemzeti döntő
02/28 Olaszország: Sanrtemo 2026 – nemzeti döntő
02/28 Finnország: Uuden Musiikin Kilpailu 2026 – nemzeti döntő
02/28 Németország: Das deutsche Finale 2026 – nemzeti döntő
02/28 Szerbia: Pesma za Evroviziju 26 – nemzeti döntő
02/28 Norvégia: Melodi Grand Prix 2026 – nemzeti döntő
02/28 Portugália: Festival da Canção – második elődöntő
02/28 Svédország: Melodifestivalen – 5. forduló és vígaszág
03/04 Románia: Selecția Națională 2026 – nemzeti döntő
03/04 San Marino: San Marino Song Contest – első elődöntő
03/05 San Marino: San Marino Song Contest – második elődöntő
03/06 San Marino: San Marino Song Contest – nemzeti döntő
03/07 Svédország: Melodifestivalen 2026 – nemzeti döntő
03/07 Portugália: Festival da Canção 2026 – nemzeti döntő
03/07 Lengyelország: Polskie Kwalifikacje 2026 – nemzeti döntő
03/11 Svájc: Veronica Fusaro dalbemutatója
(folytatjuk)
Ma este 8 órától egyszerre három országban lesz eurovíziós esemény. Luxemburgban hagyományos nemzeti döntőt...
Csütörtök délután sajtótájékoztatót tartott az ukrán közszolgálati televízió, a Szuszpilne, amelyen hivatalosan is bemutatták a Vidbir...
A héten két országban lesz nemzeti döntő. Málta csütörtökön egy selejtezőt tart, szombaton pedig...
