ESC Hungary

Napi Eurovízió 2017

Napi Eurovízió 2017: Görögország

Görögország tavaly óriási pofont kapott a dalversenyen, ugyanis először történt meg, hogy nem jutottak be a döntőbe, az elődöntő 16. helyén végzett az Argo. Idén Demy próbálja meg újra a fináléba röpíteni az országot, dalának címe a This is love (Ez a szerelem).

Demy zene iránti szeretete elég korán kezdődött: mindössze 5 éves volt, amikor zongoraleckéket vett. Miután elkezdte az iskolát, csatlakozott az iskolai kórusba valamint zeneelméletet is tanult. Érdemes megjegyezni, hogy most is jár énektanárhoz, ahogyan még mindig vesz zongoraórákat is. A fiatal énekesnő zenéjét sokféle különböző stílus befolyásolja: jazz, soul, rock ‘n’ roll és R’n’b. A célja, hogy minden egyes dala egy újabb kísérlet legyen és ne lehessen egyfajta zene stílus kategóriáját ráhúzni.

Miután 2011-ben hivatalosan is csatlakozott a zenei világhoz, a sikeres, elismert görög zenészek társaságát élvezhette. Az elmúlt 2 évben színpadi darabokban is részt vett és ennek köszönhetően főszereplőként is bemutatkozhatott nagyívű zenei produkciókban. Szabadidejében szorgalmasan jogos tanul.

A hatszoros Eurovíziós dalszerző újabb műve

A This is Love szerzője Dimitris Kontopoulos. Dimitris, pontosabban az általa szerzett dalok már 7 alkalommal vettek részt az Eurovíziós Dalversenyen:

  • 2007-ben a fehérorosz (Koldun – Work your magic),
  • 2008-ban az ukrán (Ani Lorak – Shady lady),
  • 2009-ben a görög (Sakis Rouvas – This is our night),
  • 2013-ban az azeri (Farid Mammadov – Hold me),
  • 2014-ben (Tolmachevy Sisters – Shine) és 2016-ban az orosz (Sergej Lazarjev – You are the only one) dalokat szerezte,
  • idén pedig szintén a görögöt.

Mindegyik próbálkozása sikeresesen zárult, mégis a tavalyi orosz dal mondható a legsikeresebbnek, mely az első helyen végzett a közönségszavazáson.

A dalszövegírók pedig John Ballard és Romy Papadea. John is tapasztalt Eurovíziós-szereplő: a 2016-os orosz dalt (Sergej Lazarjev – You are the only one) és a 2013-as azeri dalt (Farid Mammadov – Hold Me) is ő írta.

Dalszöveg elemzés: Az énekesnő szerint már nem tartható tovább párjával a jelenlegi helyzet. Elege van abból, hogy a folyó kiszáradt, itt az idő végleg elbúcsúzni. Nem tudja azonban elfeledni kapcsolatukat, folyamatosan visszhangokat hall fejében és úgy érzi, hogy a történet egy része még mindig olvasatlan. Már-már úgy érzi, hogy arcára ki vannak írva gondolatai, akárcsak egy tábla az út mellett: örökké együtt akar lenni párjával és soha nem fogja feladni. A szerelem segít elérni a csillagokat és ketten együtt mindenhol ott vannak – hát mi ez, hanem szerelem? Emlékszik, ahogy együtt nevettek és játszottak egész éjjel, együtt nézték a napnyugtát. Mindezekre gondolva úgy érzi, hogy soha nem fognak szétválni.

Saját vélemény: A görögöktől már megszokhattuk az uptempo dalokat, amik általában be is jutnak a döntőbe, szerintem ez idén is sikerülni fog. Kellemes a dal, de arra nem fogadnék, hogy a top10-ben fognak végezni.

Forrás: eurovision.tv

About Author

Comments

friss hírek

ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top