Hollandia ezúttal belső kiválasztással jelölte ki képviselőjét a 2023-as liverpooli Eurovíziós Dalfesztiválra. Az országot egy duó képviseli a megmérettetésen, Mia Nicolai és Dion Cooper lobogtatja majd a holland zászlót az Egyesült Királyságban. Az előadók neveit 2022. novemberében egy reggeli rádióműsorban jelentették be, így az első előadók közt voltak, akiknek részvételét hivatlossá tették a 2023-as Eurovíziós Dalfesztiválra.
A duót az egykori Eurovízió-győztes Duncan Laurence és párja, a dalszerző, Jordan Garfield hozta össze. Ők négyen írták meg végül azt a dalt, amely meggyőzte a holland versenydalt kiválasztó szakmai bizottságot. A belső szakmai zsűri tagjai voltak többek között amelybe az AVROTROS főigazgatója, Eric van Stade és a 2021-es Eurovízió műsorvezetője, Jan Smit is. Duncan és Jordan nem sokkal a döntés hivatalos kihirdetését követően bejelentették, hogy a kreatív csapat munkájában is részt fognak venni.
A 26 éves Mia Nicolai Amszterdamban született. Két kislemeze jelent meg, a Set me free és a Mutual needs. Sokoldalú művésznő, szakmai munkássága több művészetre is épít: ötvözi a hegedűt, a zongorát, a drámát és a balettet. Mia 2018-ban kezdett dalokat kiadni, többnyire saját élettapasztalatai inspirálják dalai megírásában. Érdeklődik a divat és a művészetek iránt, saját elmondása szerint olyan művészekben talál ihletet, mint David Bowie. Mia korábban Melbourne-ben is élt, de jelenleg Los Angelest nevezi otthonának.
Dion Cooper 28 éves, Hollandiában született, 15 évesen kezdett el gitározni, azóta zenét ír és énekel. Az elmúlt években szorosan együttműködött a 2019-es Eurovízió győztesével, Duncan Laurence-szel. Közösen készítették el a Blue jeans című dalt, amellyel Dion Duncan 2021-es turnéjának egyik extra produkcióját is szolgáltatta. 2021-ben adta ki első albumát Too young too dumb címmel, emellett számos kislemezt készített, amelyek közül a Fire mára már meghaladta az egymillió streamet.
A holland duó a Burning daylight című dalával fog versenyezni 2023. május 9-én, kedden az első elődöntő második felében. A versenydal premierjére egy titkos holland helyszínen került sor, amelynek során a hivatalos videoklip mellett egy mini-dokumentumfilm is bemutatásra került.
(eurovision.tv, esctoday.com és aussievision.net)
About Author
