ESC Hungary

Napi Eurovízió 2024

Napi Eurovízió 2024: Írország

(c) EBU/RTÉ/Becca Geden

Írország 1965-ös debütálása óta 56-szor indult Eurovízión, ezalatt 7-szer is sikerült megnyerniük a versenyt. Sokáig éllovas is volt a győzelmi rekordban, de tavaly a nagy rivális Svédország beérte az íreket. 1992-től zsinórban háromszor is elsők lettek, 1995-ben volt egy kitérő a 14. helyen, 1996-ban pedig ismét elvitték a trófeát. Írország volt az egyetlen ország – szintén tavalyig, aki kétszer is tudott győzni ugyanazzal az előadóval (Johnny Logan, ESC 1980, 1987), és ezt a rekordot is Svédország állította be (Loreen, ESC 2012, 2023).

Írország ezúttal is a The Late Night Show-ban versenyeztette meg 6 jelöltjét, melyet egy igazi lázadó, Bambie Thug nyert meg a Doomsday Blue című dallal.

Bambie Ray Robinson (azaz művésznevén Bambie Thug) 31 éves ír énekes-dalszerző. Művészi munkásságának alappillére a különböző műfajok: a pop, a rock és az elektronikus zene keveredése, amit „Ouija-pop”-nak nevez. Dalaival áttöri a nemi és társadalmi-politikai sztereotípiákat. Sokfajta témát zenésít meg, ilyenek például a szakítás, a boszorkányság és a kábítószer függőség.

Corkban született, svéd-ír szülők gyermekeként, három nővére van. Kisiskolás korában kórustag volt, balettezni tanult, majd egy továbbképzési főiskolába jelentkezett, hogy megalapozza tudását az egyetemi éveire, ahol tánc- és előadó művészet szakra tervezett jelentkezni. Londonban az Urdag akadémia ösztöndíjasa lett. Egy kéztöréses balesete miatt zenés színház szakra jelentkezett inkább. A diplomaosztó után két év önképzésbe kezdett, hogy megtanuljon popdalt szerezni és énekelni. Első, nagyközönséget elérő munkája a Fike & Fabich formáció Mean című dala volt közreműködőként 2020 nyarán. Első önálló kislemeze 2021-ben jelent meg, de a videoklip annyira „dúsra” sikerült, hogy az OnlyFans-on jelenhetett meg csak a cenzúrázatlan verzió. Lett egy párkapcsolata, de annak toxikus mivolta nem érte meg a következő karácsonyt, így 2022 decemberében adta ki a Merry Christmas Baby című dalát. Tavaly nyár vége felé érkezett meg az első nagylemeze. Idén januárban derült ki, hogy benne van az eurovíziós ír válogatóban a Doomsday Blue, a Végítélet kék napja című dallal. A kéknek ebben az esetben több értelmezése lehet: gyors, durva, élénk, szemérmes és obszcén is, az etimológusok kutatják az eredetét. Bambie Thug megnyerte a közösségi médián kívül az ír zsűri és a közönség tetszését is, viszont a nemzetközi zsűri talált két jobb dalt is ettől. Sőt, a nemzeti döntőben a helyszíni közönség arra buzdított, hogy „a boszorkára szavazzatok”. Mindemellett szabadidejében Party-hercegnőként szokott megjelenni fogyatékkal élő gyermekek rendezvényein.

Avada kadavra – azért mondom hogy elpusztítsam a bennem lévő érzéseket, amiket nem tudok elkerülni. Töröd a nyelved, veted a hatszögeket ami elnehezít (A Cambridge szótár szerint átkot is jelent ez a hatszög, illetve boszorkányokról szóló gyerekmesékben fordul elő, akik hatszöget vetnek és seprűnyélen repülnek). Csak ennyi szépet lehet elmondani rólad az ágyadban, menekülj a kezeidből és legyél szomorú, és minden amire vágytál hogy megvan, elveszíted. Tudom hogy hazugságban élsz, látom a sebeket a szemedben.

Eddig tartott a horrorisztikus rész, olvassunk bele a kellemesebb sorokba:
Gondolom a csillagot jobban szeretnéd mint a holdat, gondolom mindig túlértékeltelek, balszerencsés minden amit csinálsz, megyek is inkább a végítélet kék napjára.

Ez az a klip amit csak egyszer-kétszer néztem meg, egy igazi, nyugtalanító horrorfilmbe cseppentem. Az előadó félelmetesen meggyőzően hozza a boszorkány figurát, a biográfiáját olvasva is csak remélni tudom, hogy ez tényleg csak művészet, és nem fog átkokat szórni azokra, akik nem fognak rá szavazni. Már nincs Mónika show, hogy a vendégként meghívott boszorkány elkezdje levenni a rontást a testvérpár helyett most az Írországra nem szavazókról, amit a végén megpecsétel azzal, hogy a hátukhoz vág egy tojást (remélem megvan az emlékeitekben ez a jelenet). Ez az a dal, amit mindig tovább léptetek, nincs idegzetem hozzá. Ha stílusosra sikeredik a színpadi show is mint a klip (és nem olyan összecsapottra, mint a nemzeti döntőben), akkor kitűnhet az Eurovízió flitterekkel áztatott tengeréből, de szerintem nem kívánja látni a zsűri egynél többször a fesztiválon. Az ártatlanul kellemes litván Silvester Belt elektro-pop dala után fog következni 4-es rajtszámmal. Nem lennék a tévé előtt behorkoló nézők helyében, akik erre fognak felriadni. Bár magukra vessenek, ha már az elején álomba merülnek. Az már csak hab a tortúrán, hogy a brit Olly Alexander fog utána következni, aki szédül (Dizzy). Hát még a nézők!

About Author

Hozzászólások
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2025

ugrás