Svédország 1958-ban csatlakozott a versengéshez, eddig pedig 6 győzelemmel rendelkeznek: 1974-ben az ABBA, 1984-ben a Herreys, 1991-ben Carola, 1999-ben Charlotte Nilsson, 2012-ben...
Örményország 2006 óta küld versenyzőt az Eurovízióra, mindössze 2012-ben léptek vissza a versenytől. Énekeseik rendre a döntőbe repítik az országot, mindössze 2011-ben...
Litvánia 1994 óta vesz részt a versenyen, az ideivel együtt összesen 18 alkalommal küldtek versenyzőt az Eurovízióra. A két elődöntős rendszer bevezetése...
Hollandia nemrég bemutatta a Lights and Shadows című dalt, melyet az OG3NE trió fog előadni a májusi, Kijevben megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalversenyen....
Közel 2 hete derült ki, hogy Horvátországot idén Jacques Houdek fogja képviselni a kijevi versenyen, dalának címe pedig a My Friend. Jacques 35...
Múlthét szombaton este Manel Navarro nyerte meg a kijevbe szóló repjegyet, azaz ő képviselheti Spanyolországot a májusi versenyen – az összesített listán...
A 2017-es ukrajnai verseny már eddig is emlékezetessé vált folytonos csúszásaival, elég csak a város bejelentésére gondolni. A jegyértékesítést egy előre meg...
A közel 2 000 beérkezett pályázatból a német nemzeti televízió kiválasztotta azt az öt döntőst, akik az Unser Song 2017 című német nemzeti...
Tudósító: Mádi Sándor Az ESC Hungary oldalt képviselve a próbák ideje alatt Stockholmban tartózkodtam és mindent megtettem annak érdekében, hogy a nagy...
Szerző: Mádi Sándor Ukrajna idei képviselője Jamala, aki már 2011-ben is próbálkozott országa képviseletével a Smile című dallal, ám akkor nem járt sikerrel....
Tudósító: Mádi Sándor Forrás: eurovision.tv Ukrajna 2003 óta küld versenyzőt az Eurovíziós Dalfesztiválra, és minden alkalommal a döntőbe is jutottak. A tavalyi...