Az Eurovíziós Dalfesztivált rendező EBU Európai Műsorsugárzók Szövetsége és a 2019-es verseny házigazdája, az izraeli KAN közmédia örömmel jelenti be, hogy ma...
Sikerült teljesen összezavarnia a zsűrinek a kedves közönséget a szuperdöntőbe szavazott produkciókkal. Én szívem szerint szavaztatnám a közönséget is a döntős előadások...
A zsűri idén sem hagyta, hogy unalmas vagy papírforma szerű szuperdöntőt alkosson a nézőknek. Mindenesetre a győztes boldog, a szuperdöntőből kiesők sem...
Az idei év nem volt annyira kiemelkedő a nemzeti döntőbe jutott dalok szempontjából. Sok előadó nagy reményekkel indult, néhányat már egyből kihirdettek...
Nagy nehezen elérkeztünk A Dal 2019 döntőjéhez. Hamarosan kezdődik a közvetítés!
A Dal 2019 elérte az utolsó fordulót: Ma este Magyarország dalt választ a 64. Eurovíziós Dalfesztiválra, melyet az izraeli Tel-Avivban rendeznek meg...
Annak ellenére hogy szombaton öt daltól kellett elbúcsúznunk, rá két napra még egy produkciót arra kényszerítettek a szervezők, hogy ne legyen a...
Petruska András, A Dal 2019 döntőjéből kizárt versenyző a Facebook oldalán reagált A Dal 2019 második elődöntőjének végétől máig húzódó eseményekre. A...
Petruska helyett Oláh Gergő a legjobb nyolc versenyző között, A Dal fináléjában. A Dal második elődöntőjének végén a műsor házigazdája bejelentette, hogy...
A Dal 2019 a döntőjéhez érkezett. Ismét kérjük az olvasóinkat, hogy segítsenek megtalálni az évad legjobb produkcióját, amivel a legjobb helyezést érheti...
Hamarosan kezdődik A Dal 2019 második elődöntője. Ha olyan helyen vagy ahol nem tudod nézni a tévét vagy az online közvetítést, akkor...
Ma este újabb 5 versenyzőtől búcsúzunk el, jövő héten pedig heten esnek ki, hiszen A Dal döntőjének végeredménye alapján csak egy produkció...
Egészen nagy indulatot váltott ki A Dal 2019 első elődöntője az olvasóinkban. Összeesküvés-elméletek, zsűris taktikázások, ízlések és pofonok, régi sérelmek, és hatalmas...
Hamarosan kezdődik A Dal 2019 első elődöntője! Kövesd velünk az eseményeket percről-percre, ha nem tudod nézni az élő adást, de nem szeretnél...
Új szakaszához ért Magyarország felkészülése a 2019-es Eurovíziós Dalfesztiválra. Ma és jövő héten szombaton a döntőbe jutás a cél. Ma este 9...
Ausztrália egy nagyon különleges show-val készül ebben a hónapban, hiszek most fogják megrendezni az Eurovíziós történelmük első nemzeti döntőjét. Február 9-én szombaton...
Lehet hogy tévedek, de az első válogatóban még maximum 20 SMS-sel lehetett megmenteni a kieséstől a hatodik versenyzőt A Dal 2019 Eurovíziós...
A Dal 2019 elmúlt három hetében 30 dal próbálkozott elnyerni a „repülőjegyet Tel-Avivba”, viszont 12 dal kiesett. A fennmaradó 18 dalt az...
Kicsit megcsúsztam időben az értékelésekkel, most jöjjön kettő az egyben, a második és harmadik válogató reakcióival és legjobb sajtófotóival. Heatlie Dávid Mama...
Időről-időre előkerül az az igény, hogy a zsűri és a közönség akarata egyenlő arányban, 50-50%-ban érvényesüljön A Dal műsorában, mint az Eurovíziós...
Hamarosan kezdődik A Dal 2019 harmadik válogatója! Lássuk, hogy sikerül-e meggyőznie minket az USNK-nak, vagy megint Pápai Joci az érdemesebb a feladatra!