Most vasárnap délután láthatjuk a 2020-as Junior Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét, ahol a 9 és 14 év közötti énekesek versengenek a győzelemért. A...
Oroszország az egyik legjobb Junior Eurovízión, a 2005-ös hasselti versenyen debütált, és azóta nem hagyott ki egy évet sem. Kétszer is nyertek...
Németország a Junior Eurovízió 2003-as indulása óta most először vesz részt a versenyen. Az ország egy dalválasztó műsor keretében választotta ki a...
Annak ellenére, hogy az utazási korlátozások sok országban fennállnak, néhány versenyző el tudott utazni Varsóba, hogy elpróbálják és felvegyék a produkciójukat. A...
álta 2003-as debütálása óta 13-szor vett részt. Volt egy kis kihagyás, majd 2013-ban győzelemmel tértek vissza. Málta a legsikeresebb országok egyike a...
Lengyelország eddig 6 alkalommal vett részt a Junior Eurovíziós Dalfesztiválon. Kezdetben elkerülte őket a szerencse, hiszen a legelső, 2003-as, illetve az azt...
Kazahsztán 2018-ban debütált a versenyen. Daneliya Tuleshova képviselte először országát az Òzińe Sen (Te magad) című dalával (egyébként Daneliya az ukrán The...
Hollandia eddig tizenhét alkalommal vett részt a Junior Eurovíziós Dalfesztiválon. A Benelux állam egyike annak a tizenhat országnak, melyek részt vettek a...
Alig két héttel a Junior Eurovíziós Dalfesztivál elrajtolása előtt jelentette be Grúzia, hogy végre kiválasztották az előadót és a dalt a 2020-as...
Ugyanaz a 41 ország szeretne a 2020-as elmaradt Eurovízió után 2021-ben is versenyezni, ezért az Eurovíziót irányító referenciacsoport eldöntötte, hogy nem fog...
Franciaország 2004-ben debütált a Junior Eurovízión. Akkori énekesük, Thomas Pontier mindjárt az előkelő 6. helyen végzett, ennek ellenére a France Télévisions motiváció...
Kijelenthetjük, hogy hivatalosan is elkezdődött az Eurovízió rajongóinak egyik legkedvesebb időszaka. Ma délután az albán közszolgálati csatorna, az RTSH bemutatta a 2020-as...
Alig szűk két hét múlva, november 29-én 17 órától elrajtol a Junior Eurovízió 2020 ismét Lengyelországból. A pandémia szerencsére ezt a versenyt...
Az örmény AMPTV múlt héten közölte a Junior Eurovíziót szervező Európai Műsorszolgáltatók szövetségével, hogy visszalépnek az idei fesztiváltól. A verseny központi weboldalán...
Elindítjuk a szavazást az INFEVISION 2020 Magyarországi Nemzeti Döntőjén! A szavazás győztesét fogjuk nevezni a december 16-i resicabányia nemzetközi döntőre. A versenyt...
Sziasztok! Hat év után úgy tűnik, hogy a fórumaink kezdik feladni a leckét a Disqus rendszernek. Ezért Pitbull ötlete alapján újraindítjuk a...
Sziasztok! Hat év után úgy tűnik, hogy a fórumaink kezdik feladni a leckét a Disqus rendszernek. Ezért Pitbull ötlete alapján újraindítjuk a...
A jóslatokat egyre inkább beváltja az MTVA: 2021-ben sem indít Magyarország versenyzőt az Eurovízióra, hiszen kijöttek A dalválasztó műsor (de mire választanak...
Az Eurovízió nélküli 2020-as év depressziójából most egy újabb eseménnyel próbáljuk kirántani a rajongókat és olvasóinkat! Az ESC Hungary az INFE Eurovízió...
Körülbelül egy hónapja jelentette be az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége, hogy milyen módon lesz megrendezve a 2020-as varsói Junior Eurovíziós Dalfesztivál. A verseny...
Korábban hírt adtunk arról, hogy a 2021-es Eurovízió megrendezéséhez két forgatókönyvet készített elő a szervezőbizottság. Az Eurovision.tv központi weboldalon egy bingóhoz hasonló...