Keressük meg együtt A Dal 2019 legjobb dalait! Már elérhető és meghallgatható minden fellépő dala teljes hosszúságban! Hallgasd meg a dalokat, majd...
Ezen a hétvégén indul Magyarország dalválasztó műsora a 2019-es tel-avivi Eurovíziós Dalfesztiválra. A szombati adásban a szokásoknak megfelelően 10 dal versenyez, ebből...
A Destination Eurovision formátuma tavaly került először megrendezésre. A nagy sikerre való tekintettel idén is ezt választották képviselőjük kiválasztására. Annyi különbség azonban...
Az RTS, azaz a szerb nemzeti műsorszolgáltató tegnap fedte fel annak a 24 szerencsés művésznek a nevét, akik részt vehetnek a 2019-es...
A TVR ma ismertette a Selecția Națională című nemzeti dalválasztójuk dátumait. A három adásból álló műsorban összesen 23 jelölt száll szembe egymással,...
Tegnap volt a grúz Idol első adása. Az elkövetkező hónapok során figyelemmel kísérhetjük ki lesz az a szerencsés, aki majd képviselheti országát...
Csehország tavaly egy online nemzeti döntő keretén belül választotta ki dalát az Eurovízióra. A nemzeti döntőben hat dal versenyzett egymással, végül Mikolas...
Nincs mese: folytatódik a kedélyeket borzoló ESC Hungary Eurokvízió a harmadik résszel, ahol a ezúttal a 2013-as rajongói találkozó kérdéseit osztjuk meg...
Tavaly Amaia és Alfred szórakoztatott bennünket anyanyelvükön íródott dalukkal, a Tu Canción-nal. Idén azonban még kérdéses, hogy ki fogja Spanyolországot képviselni májusban,...
Új kiadás 2020.01.31Sziasztok! MInt tudjátok, az eschungary.hu tárhelye pénzbe kerül. Idén sajnos elvesztettük a fő támogatónkat, ezért még fontosabb lesz a közösség...
Az idei Eurovízión Albánia mindenkit meglepett. Az országot Eugent Bushpepa képviselte a Mall című dalával, amivel a döntő 11. helyét szerezte meg. ...
A 2018-as Eurovízión Ciprus mindenkit elkápráztatott Eleni Foureiának köszönhetően. Az énekesnő a Fuego című dalt adta elő, mellyel a döntő második helyét...
Az Eurovízió ötletgazdája, a sanremói dalfesztivál 1951-ben került először megrendezésre és azóta is nagy sikernek örvend. A műsor során két kategóriában vesznek...
Közeledik a karácsony, vele együtt pedig a nagy népszerűségnek örvendő Festivali i Këngës. Az 1962 óta minden év decemberében megrendezett fesztivál Albánia...
Mint bizonyára tudjátok, idén ősszel egy Nagy Eurovíziós kKérdőívet indítottunk útjára. Ebben mindenféle téma előkerült, ami az Eurovízióval és a magyar részvétellel...
Múlt héten az LTV lett közmédia bejelentette annak a 33 dalnak a kilétét, akik a 2019-es lett nemzeti válogatóban fognak versenyezni. Egészen...
Hamarosan kezdődik A Dal 2019 sajtótájékoztatója, ahol megismerhetjük a következő szezon versenyzőit, műsorvezetőit és zsűritagjait is. Annyit már tudunk, hogy lecserélték a...
Észtország évek óta az Eesti Laul című nemzeti válogató segítségével dönt Eurovíziós indulójáról. Az előző hónap folyamán nyilvánosságra hozták azt a 24...
Jövő héten hétfőn, azaz december 3-án 11 órától sajtótájékoztatót tart az MTVA A Dal 2019 lebonyolításával kapcsolatban. Az esemény során bemutatják azokat...
Az AMPTV ma este jelentette be, hogy Srbuk képviseli Örményországot a 2019-es Eurovíziós Dalversenyen. Miután a Depi Evratesil győztesei nem hozták a...
„Lehet, hogy elhagyjuk az EU-t, de még mindig eltökélt szándékunk, hogy egy nap újra megnyerjük az Eurovíziót!” – mondta Kate Phillips, a...