Újabb interjúk következnek az első elődöntőben. Cezár Sampson elmeséli hogy milyen volt együtt dolgozni Kristian Kostovval és Poli Genovával, illetve beszél természetesen...
Magyar idő szerint 11 órától ismét elkezdődtek a próbák a lisszaboni Altice Arénában a 2018-as Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntőjére. Tegnap a mezőny...
Folytatódik az az Eurovízió Rajongók Nemzetközi Hálózatának (INFE) szavazása a 2018-as Eurovíziós Dalfesztivál dalaira. Az INFE 24 klubja április 22-ig fedi fel...
A görögök a 2004-ben bevezetett elődöntős rendszer óta mindössze egy alkalommal, 2016-ben kényszerültek a döntőt kihagyni – ekkor az Argo együttes Utopian...
Görögország számára az utóbbi évek nem voltak túl szerencsések az Eurovízión. 2016-ban először estek ki az elődöntőben, de tavaly is csak a...
Demy, Görögország képviselője is ma fog versenyezni. A próbákon eldöntötték, hogy a frizurán lesz majd változtatás az élő adásra. Megtudhatjuk azt is,...
Folytatódik a 2017-es Eurovíziós Dalfesztivál próbáinak sorozata. A második napon újabb 9 ország fog megismerkedni a színpaddal. A mai program (kijevi idő...
Görögország tavaly óriási pofont kapott a dalversenyen, ugyanis először történt meg, hogy nem jutottak be a döntőbe, az elődöntő 16. helyén végzett...
Tegnap este Görögország választott dalt a 2017-es Eurovíziós Dalfesztiválra. A három választási lehetőség közül a közönség Demy This Is Love című dalát...
2017. március 6. Hétfő 21:00 – Görögország – Döntő Élő közvetítés ITT! Január 13-án hivatalosan is bejelentették, hogy Görögország képviseletére Demy-t nevezték...
Az ERT pontot tett a hetekig tartó találgatások végére és a napokban bejelentette Görögország 2017-es Eurovíziós indulóját, aki nem más, mint Demy....
Tudósító: Klész Imre Forrás: eurovision.tv – escdaily.com Ma kezdődtek el az Eurovíziós Dalfesztivál 2016-os versenyének próbái. A mai napon Finnország, Görögország, Moldova,...
Szerző: Mádi Sándor Görögország idei képviselője az Argo banda, daluk címe pedig az Utopian Land, azaz Utópia-ország. Ma a csapattal készült interjút olvashatjátok el, fogadjátok sok szeretettel!...
Tudósító: Mádi Sándor Forrás: eurovision.tv Görögország az elődöntők bevezetése óta minden évben sikeresen a döntőben landolt, idén azonban ez közel sem biztos,...
Tudósító: Klész Imre Forrás: oikotimes.com Az Argo együttes nyilvánosságra hozta a 2016-os görög eurovíziós versenydalt, melynek címe Utopian Land. Sok sikert az első...
Tudósító: Ötvös Zoltán Forrás: eurovision.tv, eurofire.me, escbubble.com, oikotimes.com Ezennel megkezdtük a 2016-os Eurovíziós Dalfesztivál nemzeti válogatós szezonjának utolsó hetét. Azok az országok...
Tudósító: Mádi Sándor Forrás: eurovision.tv A 2016. évi Eurovíziós Dalfesztivál lesz az elmúlt évek legnagyobb létszámú dalversenye, összesen 43 ország vesz részt...
Tudósító: Klész Imre Forrás: esctoday.com Több ország is bejelentette előzetes részvételi szándékát. Annak ellenére, hogy az EBU nem adta közre ezt a...