2014-ben a The Common Linnets tagjaként az ezüstérmet szerezte meg Hollandiának, idén azonban egyedül vág neki az Eurovíziónak. Ő Willem Bijkerk, vagyis Waylon....
Ma 11:00-kor kezdődött el az Eurovízió 2018 jegyértékesítésének újabb hulláma. Ez már a harmadik alkalom, amikor egy bizonyos mennyiségű jegyet áruba bocsájtanak....
Ma este újabb állomáshoz érkeztünk. Spanyolország dalt választott. Idén új formátummal vágtak neki a dalválasztáshoz. Összesen 9 dal volt versenyben, amelyet 5...
A 2018-as Eurovíziós Dalfesztivál mezőnye egy újabb dallal gyarapszik, hisz Csehország kiválasztotta hazai kedvencét. Azt már korábban tudtuk, hogy a zsűriszavazást Mikolas Josef nyerte...
Ma leszünk túl Lisszabonban az első nagy Eurovízióhoz kapcsolódó eseményen, a városházán megtörténik az országok elődöntőbe sorsolása. Ma döntenek arról is, hogy...
Folytatódott szombaton este A Dal 2018 a második válogatóval. Kicsit mintha gyengébb lett volna a mezőny, de így is voltak gyöngyszemek és...
A Dal 2018 második válogatója után Laci elcsípett négy továbbjutót. Például Dánielfy Gergelyt, akit szembesítenek azzal, hogy hasonlít a produkciója Salvador Sobralhoz....
Rettentő izgalmas pillanatokat tartogatott tegnap este a Destination Eurovision. Az utolsó percekig kérdéses volt az, hogy ki fogja megnyerni a francia válogatót....
Ma este folytatódott A Dal 2018, tovább kerestük Magyarország legjobb dalát. A második válogatóban újra tíz versenyző állt a színpadra és küzdött...
Hamarosan indul az élő közvetítés! Frissítse mindenki A Dal 2018 alkalmazást, mert ma megjelent egy frissítés hozzá!
Ismét a rockdiszkont.hu tette rendelhetővé elsőként A Dal 2018 hanganyagát, ami két darab CD lemezen tartalmazza az élő showban is szereplő 30...
Ma este folytatódik A Dal 2018 a második válogatóval. Nem nagyon lehet találni a rajongói médiában sok szavazást, vagy ami volt korábban...
Oroszország az Eurovízió egyik legsikeresebb országa. A tavalyi kijevi versenyen azonban egy ukrán közigazgatási eljárás miatt végül visszalépésre kényszerült, így Oroszország egy...
Hosszas egyeztetések és viták után megszületett a döntés: az ESC Hungary tagja lett az INFE Network, vagyis az Eurovízió Rajongók Nemzetközi Hálózatának....
Folytatódik Magyarország eurovíziós dalválasztó showja, A Dal 2018 a második válogatóval. A 11-20-ig tartó rajtszám előadóit ismerhetjük meg a mai adásban. A...
Albánia dala volt az első, amit még tavaly decemberben ismerhettük meg. Ugyan több mint egy hónapot kellett várni, de a következő napokban...
San Marino Eurovíziós közmédiája, az SMRT újabb részleteket árult el a nemzeti válogatóról. Több mint 250 pályamű került beküldésre, így tehát bőven...
A macedón közmédia MRT hivatalosan is megerősítette, hogy idén sem tartanak nemzeti válogatót, így belső döntés által választanak győztest. A pályaművek beadási...
Tavaly nagy reményekkel indult Kijevbe Lucie Jones a „Never Give Up On You” című dalával, hogy hazáját, az Egyesült Királyságot képviselje az...
A Nene zenekar is idén versenyzik először A Dalban. Daluk a Mese a királyról címet viseli. A különleges hangulatú dal kétségkívül a...