Az elmúlt években Montenegró belső választással döntött az Eurovíziós daláról. Legutóbb Slavko Kalezić próbált szerencsét Space című dalával, de nem sikerült az...
A Patikadomb nevű zenekar idén először száll versenybe azért, hogy Övék legyen Magyarország legjobb dala. A fiúk egy másik zenekar visszalépésének köszönhetően...
Tegnap délután bemutatta Norvégia köztelevíziója a Melodi Grand Prix döntőjének résztvevőit. A március 10-én megrendezésre kerülő műsorban tíz produkciót láthatunk. A résztvevők...
Örményország tavaly a Depi Evratesil nevű nemzeti válogató keretén belül választotta ki az Eurovíziós versenyzőjét. A 2018-ban ismét megszervezik a műsort, annyi...
20 nappal a Melodifestivalen 2018 első elődöntője előtt a svéd SVT közmédia bemutatta az idei fesztivál színpadát, ami a közleményük szerint „magasabb...
Szombatonként 20.30-kor Rátonyi Krisztával és Fehérvári Gábor Alfréddel kereshetik majd együtt a Duna Televízió nézői Magyarország legjobb dalát. Az MTVA ma kihirdette...
A mindig mosolygó és gyönyörű Singh Vikit a Rising Starnak köszönhetően ismerhette meg az ország. Idén már harmadik alkalommal szerepel A Dalban....
21:05 – Franciaország – Destination Eurovision (első elődöntő) Közvetítés: ITT, vagy a hivatalos Facebook csatornán A mai adást január nyolcadikán rögzítették. A...
Fehéroroszország a tavalyi versenyen a Naviband Story of My Life című dalának köszönhetően ötödik alkalommal jutott be az Eurovízió döntőjébe, ahol a...
Finnország idén nem az eddig megszokott módszer szerint választja ki idei Eurovíziós előadóját és dalát. Még november 7-én bejelentették, hogy Saara Aalto...
A hat automatikus döntős ország kivételével minden országnak, a magas részvételi létszám miatt elődöntőn kell részt vennie. Mivel egy elődöntő adása a...
Észtország 2009 óta az Eesti Laul nevű nemzeti válogató által választja ki az Eurovíziós képviselőjét. Az így kiválasztott dalok nem mindig tudtak...
Az Eurovízió rajongói minden évben nagy érdeklődéssel várják, hogy felfedjék a verseny műsorvezetőinek kilétét. Az elmúlt években a műsorvezetők létszáma és nemi...
Alig 10 nappal A Dal 2018 első fordulója előtt végre összejött a lista: megismerhetjük teljes hosszúságában a magyar nemzeti döntő résztvevőinek dalait....
Csehország 2007-ben csatlakozott az Eurovízió résztvevőihez, de nem sok sikerrel. A 2009-es verseny után a folyamatos rossz eredmények miatt visszaléptek a versenytől...
Az elmúlt években Svájcról az Eurovízió kapcsán biztosan nem az ország sikerei ugranak be, ugyanis nem sok ilyenben volt része. Az elmúlt...
Franciaország egyike az automatikusan döntős országoknak. Az elmúlt három évben belső választással, zárt ajtók mögött nevezték meg indulóikat (Alma, Amir, Lisa Angell)....
A Maya ’n’ Peti formáció 2016-ban alakult. Tagja a ByTheWay-ből megismert Szikszai Péter és Szalma Annamária. A fiatal énekesekkel sikerült felvenni a...
-Vannak olyan szavak, melyeket sosem szeretnénk kiejteni a szánkon. France Gall két év kitartó és méltóságteljes küzdelme az ismét kiújuló rákkal szemben...
A 2009-es Eurovízió 4. helyezettje, a Törökországot képviselő Hadise kiverte a biztosítékot a török hatóságoknál a Sifir Tolerans vagyis Zéró tolerancia című...
Kávézda · one week ago
Málta rendezi a 2026-os Junior Eurovíziós Dalfesztivált · one week ago
Kávézda · 2 weeks ago
Málta rendezi a 2026-os Junior Eurovíziós Dalfesztivált · 2 weeks ago
Eurovíziós Dalfesztivál 2026, döntő 2026. május 16 szombat, 21:00
Elkészült a 2026-os idény dalainak listája, publikussá váltak a dalok, így nincs más hátra,...
Szűk két hét maradt a 2026-os Eurovízió nemzeti döntős szezonjából. 4 dallal bővül a...
Elérkezett a 2026-os Eurovíziós Dalfesztivál nemzeti döntős szezonjának legsűrűbb napja: 8 élő adás lesz,...