Két év után, végre élő közönség előtt láthattunk élő produkciókat! Igazán szerencsés lehet minden idei Eurovízió résztvevő, hogy olyan hosszú kihagyás után...
Ma este a 16 résztvevőből 6 el fog búcsúzni a versenytől. Lássuk, mik a tippek és az esélyek a ma estére! Az...
Két évet vártunk erre a napra: Marc-Antoine Charpentier Te Deum című művének nyitánya után elindul a 2021-es Eurovíziós Dalfesztivál élő adásainak sorozata...
Tegnap délután tartották meg az Eurovízió hagyományosnak számító vasárnapi vörös szőnyeges ceremóniáját, ami idén türkiz volt. A bő két órás eseményből elkaptunk...
Ma kora este, 18 órától az Eurovízió egyik főtámogatójának, a Moroccanoil társaságnak köszönhetően türkiz színű szőnyegen fognak végigvonulni a 2021-es Eurovízió résztvevői....
Ukrajna 2003-as debütálása óta megdöbbentően jó eredményeket ért el az Eurovíziós Dalfesztiválon. Az elődöntők 2004-es bevezetése óta minden évben bejutottak a döntőbe....
A mai nap az automatikus döntős országok próbájával, majd a próba utáni „feles” sorsolásról szólt, vagyis megtudták az „ötösfogat” országok tagjai, hogy...
Szlovénia az 1994-es és a 2000-es évad kivételével minden évben versenyzett az Eurovízión, ez 25 alkalmat jelent. Kétszer értek el 7. helyezést...
Ma befejeződött a második próbák sorozata a második elődösök számára. Holnap az automatikus döntős országok jönnek, vasárnap pedig kiteszik a zárva táblát...
Szerbia 1961 és 1992 között Jugoszlávia, majd 2004-től 2006-ig Szerbia és Montenegró tagjaként szerepelt az Eurovízión. Fehéroroszország mellett a másik ország, amely...
Egyre több magabiztosságot mutatnak a 2021-es Eurovízió versenyzői, ahogy haladunk előre a próbák hullámain. Ma egy elég hosszú, 10 órás programnaptár volt...
Svédország 1958-ban debütált az Eurovíziós Dalfesztiválon, és a verseny egyik legsikeresebb országa lett. Az ország hatszor nyerte meg a versenyt, legutóbb 2015-ben....
A mai napon az első elődöntő 15 résztvevője tarthatta meg a második próbáját 20 percben. Három változás volt a napi menetben: Izrael...
Svájc rendezhetett elsőnek Eurovíziót: 1956-ban egyből meg is nyerték (Lys Assia – Refrain). Összesen 60 alkalommal vettek részt a fesztiválon, 4 évadot...
Folytatódik a versenyzők ismerkedése a 2021-es Eurovízió színpadával. A második elődöntő résztvevőinek második fele, azaz Grúzia, Albánia, Portugália, Bulgária, Finnország, Lettország, Svájc...
Spanyolország 1961 óta folyamatos résztvevője az Eurovíziónak. Eddigi két győzelmük mellé négy második, egy harmadik és öt utolsó hely is társul. A...
Ma belekóstolt az Eurovízió színpadába második elődöntő első felében fellépő versenyzők. A kilenc országnak egyenként ismét fél órája volt arra, hogy elpróbálják...
Valentina Monetta, Serhat és Senhit – igen, a mai ország San Marino! A mindössze 61 négyzetkilométer nagyságú mini állam 2008 óta vesz...
Újabb 9 ország képviselője próbálta ki a mai napon a 2021-es Eurovízió színpadát. Minden résztvevőnek fél órája volt arra, hogy legalább háromszor...
Ma győztest hirdet a 24 országban működő INFE Network, az Eurovízió rajongók nemzetközi hálózatának klubjai a 2021-es Eurovíziós Dalfesztivál dalairól rendezett szavazáson....