November utolsó napja nagyon sűrűre sikeredett Fehéroroszországban, mivel az ország nemzeti műsorszolgáltatója, a BTRC ekkor tartotta a meghallgatásokat az Eurovíziós válogató műsorához,...
A 2017-es svéd nemzeti dalválasztó showban mindösszesen 13 új előadót fogunk látni és 15 visszatérőt. A műsorban láthatunk majd egy drag showt,...
Dzsamala stockholmi győzelme óta nagyon átláthatóan és gördülékenyen mentek a 2017-es Eurovízió előkészületei. Majd szeptember 9-én három próbálkozás után végre bejelentették, hogy...
Mint korábban megírtuk, Finnország nemzeti válogatójában jelentős változások kerültek bevezetésre. A selejtezőket a 2017-es évre teljesen eltörölték, így csak egy nagyszabású döntő...
Ciprus és Hollandia után a héten fény derült Macedónia és Belgium képviselőjére is. Macedóniában ismét a belső kiválasztás mellett döntöttek, így az...
Kijev város turisztikai osztályának vezetőjével, Anton Taranenkóval készült interjút talált a KP hírlap oldalán az oikotimes.com, melyben információkat kaphatunk a 2017-es Eurovíziós...
Málta rendezhette meg idén a Junior Eurovíziós Dalfesztivált. A szavazáson Grúzia fölényes győzelmet nyert, szinte a szavazás végig folyamatosan vezette a listát....
Ma, délután 16 órától kezdődik a Junior Eurovíziós Dalfesztivál idei, 150 perces viadala, ahol 17 ország közül választja ki a nemzeti zsűrik,...
Egy nap múlva kezdődik a Junior Eurovíziós Dalfesztivál 2016-os versenye. Elkezdődtek a főpróbák is, lássuk mit láthatunk holnap! A műsor az idei...
A 14 éves Szofija Rol képviseli Ukrajnát a holnapi Junior Eurovíziós Dalfesztiválon, a Planet Craves for Love című dallal. Szofija 4 éves...
Anahit Adamyan és Mary Vardanyan Anahit & Mary néven két 13 éves lány képviseli Örményországot a vasárnap délutáni Junior Eurovízió 2016 döntőjében....
Oroszország eddig 11 alkalommal vett rész a Junior Eurovíziós Dalfesztiválon, legelőször 2005-ben, amikor a középmezőnyben, a 9. helyen végeztek. 2006-tól azonban már...
Máltán minden készen áll a 14. Junior Eurovíziós Dalfesztivál megrendezésére. A hivatalos nyitóceremóniát tegnap tartották meg az ország egyik legrégebbi színházában. A...
Olaszország először 2014-ben vett részt a Junior Eurovíziós Dalfesztiválon. Ebben az évben az ország műsorszolgáltatója (RAI) belsőleg választotta ki indulóját, Vincenzo Cantiellot,...
Málta a címvédő a Junior Eurovíziós Dalfesztiválon. Az új szabályok miatt először mindig a győztes országnak ajánlják fel a következő évi verseny...
Izrael októberben kezdte el a felkészülést castingokkal. A válogatóra különböző ifjúsági csoportokból, korábbi versenyeken vagy színpadokon fellépő iskolások érkeztek. A kiválasztási folyamat...
A macedón résztvevő a 12 éves Martija Stanojkovic, aki Kumanovó városában nőtt fel, mindössze 20 percre a fővárostól, Skopjétől. 5 évesen tagja...
Ciprus és Hollandia köztévéje belső választással nevezte ki indulóját. Ciprust az 1989-es születésű Hovig Demerian fogja képviselni. Hovig 2009-ben vált ismertté, amikor...
Lengyelországot a 14 éves Olivia Wieczorek fogja képviselni a 2016-os Junior Eurovíziós Dalfesztiválon jövő héten vasárnap. A dalának címe Nie zapomnij, vagyis...
Írországot a már sok tapasztalattal rendelkező, 14 éves Zena Donnelly fogja képviselni az idei versenyen. A nemzeti döntőben résztvevő előadóból ő lett...
Hollandia idén rendhagyó módon döntött Junior Eurovíziós képviselőjéről. Az ország eddig 13 alkalommal szerepelt a versenyen, melyre az előadójukat mindig egy TV...