Folytatódik az INFE hálózat tagjainak szavazása a 2019-es Eurovízió dalaira. Naponta frissítjük a szavazási eredményeket. A hálózat tagországai ismertetik a 10 kedvenc...
Dánia 1957 óta vesz részt a versenyen és azt 3 alkalommal nyerte meg: 1963-ban, 2000-ben és legutóbb 2013-ban Emmelie de Forestnek köszönhetően....
Helló Európa és Ausztrália! Ma este vette kezdetét az Eurovízió Rajongók Nemzetközi Hálózatának szavazása, vagyis az INFE Poll 2019, melynek fő médiapartnere...
Lake Malawi fogja képviselni idén Csehországot a fesztiválon. Az indie-pop bandát 2013-ban alapította a frontember Albert Černý, az együttes nevét egy Bon...
Ciprus 1981-ben versenyzett először az Eurovízión. Azóta csak három versenyt hagyott ki, így idén 35. alkalommal fognak részt venni. Legjobb eredményüket épp...
Belgiumot idén Eliot Vassamillet képviseli Wake Up című dalával, amelyet részben maga Eliot írt. A dal másik szerzője Pierre Dumoulin nem véletlenül...
Ausztriát idén az énekes-dalszerző, producer Paenda képviseli az Eurovíziós Dalfesztiválon Tel-Avivban. Paenda zenei stílusát az elektronikus, a hip-hop, a pop és a...
Azerbajdzsán az Eurovízió egyik nagy sikerországa lett volna, de a 11. versenyzőjük, Aisel kiesett az elődöntők során. Ezt a kis pitty-puttyot feledteti...
Tegnap délután jelent meg az Eurovízió internetes oldalán a 2019-es fesztivál elődöntőinek rajtsorrendje. Ciprus és Örményország kapta az egyes rajtszámot. Az első...
Ausztrália egy jócskán Európán kívüli ország, és egyben egy kontinens is bolygónk déli féltekéjén, ami most fog 5. alkalommal versenyezni az Eurovíziós...
Május 14-én veszi kezdetét Európa legnagyobb zenei fesztiválja, melynek az izraeli Tel-Aviv ad otthont. A 64. Eurovíziós Dalfesztiválon 41 ország vesz részt,...
Ismét útjára indul az INFE Network szavazása a 2019-es Eurovízió dalairól. Az ESC Hungary olvasói ezúttal is részt tudnak venni, köszönhetően annak, hogy...
Elindítunk egy nagy szavazást a 2019-es Eurovízió Dalairól. Több dalt is bejelölhetsz, de naponta csak egy alkalommal szavazz. Minden országra lehet szavazni...
Egy hónappal ezelőtt ért véget a román nemzeti döntő, a Selectia Nationala, de egyáltalán nem úgy, ahogy azt előzetesen a rajongók gondolták....
Tegnap kezdődött meg az Eurovíziós Dalfesztivál nemzeti döntőit lezáró esemény, a Delegációvezetők találkozója az izraeli Tel-Avivban. A versenyen résztvevő közmédiumok eurovíziós adminisztratív...
Az AMPTV még novemberben nevezte meg Örményország képviselőjét, ezzel az örmény induló lett a 2019-es Eurovíziós Dalfesztivál első versenyzője. A dal bemutatását...
Ma este Izrael is bemutatta dalát, így egy dal híján a 2019-es Eurovíziós Dalfesztivál teljes mezőnye ismert már. A házigazda országot Kobi...
Izraelhez és Grúziához hasonlóan Málta is egy tehetségkutató segítségével választotta ki énekesét az Eurovíziós Dalfesztiválra. A szigetországot a máltai X-Faktor győztese fogja...
Véget ért az idei szezon utolsó nemzeti döntője is. Ma rendezték Svédországban a Melodifestivalen fináléját a 45 ezer férőhelyes Friends Arénában. Ez...
Január közepén jelentek meg az első pletykák Sergey Lazarev visszatéréséről, de akkor még csak reménykedtek a rajongók, hogy tényleg visszatér az egyik...