Azerbajdzsán 2008-ban vett részt először az Eurovízión és minden évben egyre sikeresebbek lettek, míg végül meg is nyerték a versenyt. Az elmúlt...
Izlandnak sem voltak túl szerencsések az elmúlt évek, ugyanis az elmúlt három évben egyszer sem sikerült az elődöntőből továbbjutni. Azonban itt egy...
San Marino az Eurovízió egyik legkevésbé sikeres országa. Eddig mindössze egyszer, 2014-ben sikerült döntőbe jutni, de Valentina Monetta csak a döntő 24....
Lengyelország 2014-ben tért vissza az Eurovízióra. A visszatérés eddig igen sikeresnek mondható, mivel azóta minden alkalommal sikerült az elődöntőből továbbjutni. Azonban ma...
Észtország is elérkezett a dalválasztás napjához, ma tartották az észt nemzeti válogató, az Eesti Laul 2018 döntőjét. Észtországnak az elmúlt két évben...
Finnország még november 7-én bejelentette, hogy Saara Aalto fogja képviselni őket a 63. Eurovíziós Dalfesztiválon. Ettől függetlenül a finn nemzeti döntőt megtartották ma, csak...
Véghajrájához érkezik a 2018-as válogató szezon. Alig két hét múlva a delegációvezetők találkozóján minden résztvevő ország televíziójának be kell mutatnia a májusi...
Ciprusnak az elmúlt három évben minden alkalommal sikerült az Eurovízió döntőjébe jutnia, de a döntőben már egyszer sem sikerült a legjobb 20...
2014-ben a The Common Linnets tagjaként az ezüstérmet szerezte meg Hollandiának, idén azonban egyedül vág neki az Eurovíziónak. Ő Willem Bijkerk, vagyis Waylon....
Both Miklós: Én megmondom őszintén, hogy ezzel az összetételű döntővel a magam részértől egy üzenetet szerettem volna megfogalmazni. Azt gondolom, hogy a...
Pár nappal A Dal 2018 döntője után elkezdett meredeken zuhanni Magyarország besorolása a fogadóirodák szerint, az oddschecker.com-on. A fogadóirodák jelenleg azt az...
5 forduló és 59 produkció bemutatkozása után tegnap este véget ért Románia nemzeti válogatója, a Selecția Națională 2018 a bukaresti Sala Polivalentă rendezvénycsarnokban. A...
Nincs megállás, Európa országai tovább folytatják a dalválasztást. Ma este került sor a Depi Evratesil döntőjére. A verseny győztese képviseli Örményországot az...
Nincs megállás, ma este dalt választ Románia és Örményország, Portugália pedig folytatja a keresést. Az este végeztével 21-re emelkedik azon országok száma,...
Lettország tavaly mindenkit meglepett az elődöntőben való kiesésével, de idén újult erővel vágtak neki az Eurovíziónak. Három elődöntőből 8 versenyző jutott tovább...
A tavalyi házigazda, Ukrajna is elérkezett a dalválasztás napjához. Az ország tavaly ugyan abban a szerencsés helyzetben volt, hogy nem kellett elődöntőznie,...
Ma este véget ért hat heti küzdelem, elérkeztünk A Dal 2018 döntőjéhez. Összesen 8 versenyző jutott be a mai adásba, akik mindent...
A következő állomás Ljubljana, Szlovénia. Ma este tartották az EMA 2018 döntőjét. Az EMA győztese képviseli délnyugati szomszédunkat az Eurovíziós Dalfesztiválon. A...
Moldova tavaly hatalmas sikert ért el az Eurovízión, a SunStroke Project a döntő előkelő harmadik helyét szerezte meg. Érthető, hogy ezek után...
Hamarosan kezdődik A Dal 2018 döntője! +36 20/30/70 44-22-999 erre a számra kell majd 20 SMS-t küldeni, 4 dal közül lehet majd...
Ma este minden kétséget kizáróan győztest hirdet az MTVA. Utána el fog indulni a menetrendszerűen érkező hisztéria hónapja. De most lássuk, kinek...