A 2023-as versenyt megelőzően Finnország ötvenöt alkalommal vett részt az Eurovíziós Dalfesztiválon az 1961-es első nevezésük óta. Az ország eleinte nem volt...
A három balti állam közül az egyik, aki a 2000-es évek elején, pontosabban 2001-ben megnyerte a versenyt, így a jogot is, hogy...
2023-ban a rendező ország az Egyesült Királyság. Ugyan a tavalyi évben nem a szigetország győzedelmeskedett, de a brit közszolgálati műsorszolgáltató, a BBC...
A 2023-as Dansk Melodi Grand Prix-t, azaz Dánia nemzeti döntőjét Reiley nyerte meg a Breaking My Heart című dalával, így hazáját képviseli...
A Napi Eurovízió 2023-as kiadásának következő állomása: Csehország, avagy 2023-tól angolul már hivatalosan is Czechia. Az ország debütálására 2007-ben került sor, ám...
Ciprus 1981 óta vesz részt az Eurovíziós Dalfesztiválon. Azon országok közé tartozik, amelyek még egyszer sem nyerték meg a versenyt. Legnagyobb sikerüket...
Belgium 4. legtöbbször résztvevő ország az Eurovíziós Dalfesztiválon: 63 alkalommal indítottak versenyzőt, viszont 1986-ig vártak az eddigi egyetlen trófea elnyerésére. A 13...
Azerbajdzsán 2008-ben vett részt először az Eurovíziós Dalfesztiválon, Elnur és Samir duója rögtön a 8. helyen zárta a versenyt. Eddig összesen hét...
Az idei évben Ausztriát Teya & Salena duója képviseli Who the hell is Edgar? című dalukkal. A páros az osztrák Starmania 21...
Ausztráliának ez lesz a hetedik részvétele az Eurovízión a 2015-ös debütálásuk óta. Az ausztrál SBS médiavállalat 1983 óta közvetíti az Eurovíziót, a...
Ahogy már megszokhattátok, idén is jelentkezünk Napi Eurovízió cikksorozatunkkal, ahol ABC sorrendben mutatjuk be a liverpooli verseny résztvevőit. Első országunk (idén is)...
Idén is meg lesz rendezve az INFE Poll, az Eurovízió Rajongók Nemzetközi Hálózatának előszavazása a 2023-as Eurovíziós Dalfesztivál dalairól. Tudom, sokakban felmerül...
Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének zenei producerei eldöntötték, melyik ország milyen rajtszámmal fog fellépni a 2023-as Eurovíziós Dalfesztivál színpadán. A delegációk költségeinek tervezhetőségének...
Végre összeállt a 2023-as Eurovíziós Dalfesztivál mezőnye! Itt az ideje, hogy elindítsuk a szavazást az idei dalokról! Hallgasd meg a dalokat és...
Teljes a 2023-as liverpooli Eurovíziós Dalfesztivál mezőnye! Grúziában Iru Khechanovi nyerte meg a The Voice című tehetségkutatót, amivel egyben elnyerte a lehetőséget...
Az örmény AMPTV még a múlt hónapban jelentette be, hogy a 21 éves énekes és zeneszerző Elen Yeremyan, művésznevén Brunette lesz a...
Azerbajdzsánt idén két testvér, Tural és Turan Baghmanov duója képviseli TuralTuranX néven, daluk címe: Tell Me More. A szerzői gárdában kizárólag azeriek...
Egy hosszú huzavonát követően vasárnap délután a görög ERT televízió is bemutatta versenydalát, amivel a 2023-as Eurovíziós Dalfesztivál második elődöntőjében fog szerepelni....
Tegnap este Portugáliában rendezték a 2023-as Eurovíziós szezon utolsó nemzeti döntőjét. A Festival da Canção döntőjében a nézők és a bírák egyetértettek...
Véget ért a Melodifestivalen 6 héten át tartó válogatója a 2023-as Eurovíziós Dalfesztiválra. A 12 résztvevős nemzeti döntőt végül a 2012-es Eurovízió...
Hivatalosan is végéhez ér a nemzeti válogatók szezonja, melyben összesen 24 ország rendezett valamilyen Eurovízióhoz köthető válogató show műsort. Ennek köszönhetően több...