Nem annyira közismert, de van történelme az Eurovízión betiltott daloknak. Néha egy ország bojkottálja egy másik ország dalát azzal, hogy megszakítja az...
Claudia Faniello minden szíve vágya teljesült, amikor 9 próbálkozás után idén végre az ő nevét mondták ki győztesként a máltai válogatón. Claudia...
Hívő, harcos, énekes, ábrándozó, apa és szamuráj – ilyen sokszínű Pápai Joci, Magyarország képviselője a 2017-es Eurovíziós Dalfesztiválon. A zene meghatározó szerepet...
Macedónia 1998-ban küldött először versenyzőt az Eurovíziós Dalversenyre Vlado Janevski személyében, bár 1996-ban Kaliopi lett volna az első versenyzője az országnak, kiesett...
Litvánia 1994 óta vesz részt a versenyen, az ideivel együtt összesen 18 alkalommal küldtek versenyzőt az Eurovízióra. A két elődöntős rendszer bevezetése...
Eltelt egy újabb év, s ha április, akkor kezdődik a házi szavazásunk a közelgő verseny dalairól. A tavalyi eredmény abban a tekintetben...
A lettek a millenium évében, 2000-ben csatlakoztak a versenyhez. Mindössze 2002-ig kellett várniuk első és eddig egyetlen győzelmükért (Marie N, I Wanna)....
Lengyelország 1994 óta veszt részt a versenyen, legjobb helyezésüket rögtön debütálássukkor érték el (Edyta Górniak, 2. helyezés). A 2004-ben bevezetett elődöntős rendszer...
Izrael 1973 óta vesz részt az Eurovíziós Dalfesztiválon, 3 alkalommal tudtak győzni (1978, 1979 és 1998). A 2004-ben bevezetett elődöntős rendszer óta közel...
Az EBU nemrég erősítette meg a hírt, mely szerint Oroszország nem vesz részt az idei Eurovíziós Dalversenyen, melyet az ukrán fővárosban, Kijevben...
Svala Karítas Björgvinsdóttir 1977. február 8-án született, hazája egyik legsokoldalúbb előadója. Énekesi karrierjét 7 évesen, édesapja oldalán kezdte. Karácsonyi dalaik a mai...
A legtöbb Eurovíziós győzelemmel rendelkező Írország idei képviselője a 20 éves Brendan Murray. Az énekes 1996. november 16-án született Tuamban, nagy családból...
A holland főváros 9. alkalommal adott otthont az Eurovízió aktuális szereplőinek erőfitogtatására. 34 ország vett részt az eseményen, a belga versenyző betegség...
Déli szomszédunkat a kivételes hangi adottságokkal rendelkező Jacques Houdek fogja képviselni Kijevben. Az énekes 1981. április 14-én született Zágrábban, eredeti neve Željko...
Hollandia az OG3NE nevű csapatot küldi az idei Eurovíziós Dalfesztiválra, melyet 3 lánytestvér alkot: Lisa (22, a fenti képen középen) és az...
Grúzia 2007 óra vesz részt az Eurovíziós Dalfesztiválon, eddig összesen 9 alkalommal küldtek versenyzőt és mindössze 2 alkalommal ragadtak az elődöntőben. 2009-ben bár...
Görögország tavaly óriási pofont kapott a dalversenyen, ugyanis először történt meg, hogy nem jutottak be a döntőbe, az elődöntő 16. helyén végzett...
Franciaország 2012 és 2015 között minden évben az utolsó helyek egyikén végzett, tavaly azonban Amir egy 6. helyet is be tudott zsebeleni...
Lasse és Leena indie pop duója, vagyis a Norma John képviseli Finnországot az Eurovíziós Dalfesztiválon a Blackbird című dallal. Barátságuk és közös...
Mindössze három éve zenél együtt Artem és Ksenia. Duójuk a Naviband 2014-ben nyerte első díját Abdymi Mine című dalukért, amit később az...
2015 után ismét egy duóval próbál szerencsét Észtország az Eurovíziós Dalfesztiválon. A páros tagjai ismerősek lehetnek a verseny szerelmeseinek, hiszen Koit Toome...